Amikor a Salzburgba tartó Euro-City expressz fülkéjébe belépett az a korombéli férfi, akiről lerítt (ordított róla), hogy
angol, a kockás zakó, a sál, a sildes sapka, a cipő – mind egyértelmű jel volt az efféle jeleket ismerő, világlátott embernek
(és mellesleg Good afternoon-nal köszönt), ez olyannyira érdektelennek tetszett, szóra sem érdemesnek, ami, mondjuk,
Magyarországon el sem volna képzelhető. Ha mégis hazai hasonlatot kéne mondanom, a (korombéli) férfi
személytelensége, finom rezerváltsága talán annak felel 140 ne meg, ahogy a sörcímke csöndben leázik a Nyírség Expressz
Utasellátójában – bár nem, nem jó, mert hisz annak akkurátus célja van, nevezetesen engemet átalverni, Kőbányai kontra
Tuborg, és egy angol úrnak nincsen célja, legalábbis egy utazó angolnak bizonyosan nincsen, annak csak úti célja lehet.
Utaztunk, a barbár a kontinensről és ő.

Hirtelen durván fölrántották a fülke ajtaját. Egy földúlt arcú nő zuhant be, és hörögve-sziszegve, rám ügyet sem vetve,
magát nem mérsékelve, acsargó szózuhataggal öntötte el az angol férfiút. Annak a szeme sem rebbent, szoborszerűen ült
tovább, nem nézve senkire. You!..., a nő ránk csapta az ajtót.

Roppant kínos. Egy ideig az újságomba mélyedtem, de áltapintatomat olyan brutálisnak éreztem, hogy muszáj volt
útitársamra egy ki tudja, milyen pillantást vetnem. De nem kért belőlem. Rezzenéstelenül nézett előre, ápolt arcán csak
nyugalom látszott. Utoljára Cromwell hozhatta dühbe. Akkor újra megjelent a nő! De most szétázott arccal és zokogva,
szinte nekiugrott a férfinak, ott toporzékolt előtte, you bastard!, ez volt a visszatérő állítás, ami affélét tesz, hogy te állat, te!

Ekkor a korombéli angol férfi fölemelte a fejét, ránézett a nőre, majd lehajtotta a fejét, és színtelenül azt mondta:
Enough, elég. Leplezetlenül bámultam őket. Láttam, ahogy a férfi ökölbe szorított keze elkékül. De ez még nem volt
enough. Újabb nő tolult a fülkébe, s azonnal kiderült, hogy a két nő testvér, vélhetően egy ikerpár. Olyan harmincformák,
semmi különös, az egyik bömböl, a másik nem, és mindkettőből süt a gyűlölet. Illetve a bömbölős láthatóan félt is. A
második, a nyugodtabb, az idősebbnek tetsző kivonszolta a húgát.

Próbáltam a férfi szeméből valamit kiolvasni, dühöt, fájdalmat, elkeseredést, valamit, amit értek, vagy, mondjuk,
unalmat, hogy beleunt ebbe a két nőbe, vagy az egyikbe, vagy a másikba, vagy egyik után a másikba, nem gyűlöli őket, csak
elég volt, ezt jól meg tudnám 141 érteni, de nem, semmi, csak a cipő, a sál, a sapka, a kockás zakó, a fű...

Kisvártatva köszönés nélkül távozott. Teaidő, alkalmasint.
Emlékszem, még nem értük el Sankt Pöltent, amikor a folyosón veszekedős zaj támadt, elébb a férfit láttam, nem futott
ugyan, de nagyon kilépett, nem sokkal később a zokogó nő futva utána, majd a nővér, aki épp akkor kiáltotta: No, please,
don’t! Ne, ne, ne! Magyar kultúrember, újságomba temetkeztem.

Mindez 1989. október nyolcadikán történt. Kik lehettek ők hárman? Pintér Lajos naplójegyzeteiben olvastam a következő
diákfogalmazást: Petőfi az olyan emberek közé tartozott, akinek a szerelme egybeesett a feleségével. Ki lehetett a korombéli
férfi, és mivel micsoda esett itt egybe? Petőfi az Euro-Cityn...

Semmit nem állítok, és nem is gondolok semmire, csak közlöm, mert formálisan, úgy tetszik, idetartozik, hogy a másnap
reggeli Salzburger Nachrichtenben azt olvastam, hogy Sankt Pölten határában egy ismeretlen férfi tetemére bukkantak,
leszúrták, és a rendőrség kéri, hogy aki valamit tud, jelentkezzék.

Ugyan. A restiben megittam egy sört, az üvegen nem volt címke, ami errefelé ritka, de nincs jelentősége, többé-kevésbé
huszonhárom schilling minden.
142

A testvéri román nép

Nekem három testvérem van, név szerint György, Mihály és Márton. A testvér – az nem a világ teteje. Hát már csak az,
hogy szinte mindenkinél közelebb áll hozzánk, mondhatni ott él a nyakunkon, a szánkba lát. Aztán meg elcseni a
nyakkendőnket, vagy mi az övét, de az ugyanaz, majd beleharapódik a konyhaasztalon hagyott zsíros kenyérbe, és nem
hajlandó focizni jönni, pedig tudván tudja, hogy páratlanul vagyunk. Szerdán csempész nőt a házba, noha megállapodtunk,
a páros napok, kedd, csütörtök, szombat, az övéi. Ki volna más, mint a testvér, ki apánknál beárul, neki áll ez módjában és
érdekében. És ő az is, aki a mi biberachos hallgatással burkolt árulásainkról mindent tud.

A testvér az, akivel osztozni kell. Mindenen, a levegőn is. A testvér még csak nem is okvetlenül az, akit a világon a
legjobban szeret az ember, anyánk, apánk, egy-két nő és férfi olykor jobb eséllyel indul itt. Még nehezebb a helyzet, ha
mostoha van, gonosz. A gonosz mostoha ugyanis gonoszul kijátssza a testvéreket egymás ellen, mérget csepegtet a
szívükbe, így azok alkalomadtán nemcsak dühösek lesznek egymásra (nyakkendő-, zsíroskenyér-, nőügy), hanem gyűlölni
kezdik egymást, és gyanakodni kezdenek...

Kis hasonlatom, ne sántikálj itt tovább.
Ha ma, 89. karácsony másnapján a román forradalomra gondolok, akkor főként egy új testvériség alapjaiban bízom, a
magyar–román együtt- és egymás mellett élés új, soha nem látott, nagy és nehéz esélyében. HIRTELEN A REMÉNY
KOPOTT ÉS FANTASZTIKUS ORSZÁGAI LETTÜNK.
143

Ötvenhat tengerimalac a kert fölött

(Előszó: Karácsonykor írom ezeket a sorokat, és 89 karácsonya Közép-Európában nem a szeretet ünnepe. Ha finom
akarnék lenni, azt mondanám, a szabadság ünnepe, Berlin, Prága, Budapest, Szófia, Bukarest ünnepe. De már napok óta a
tévéhez láncolva ülök, és nézem a saját sorsom alakulását, ahogy az amerikaiak annak idején a II. világháborút. Zokogó
arcok, fegyverropogás, egyenes adásban, színesben. Egy korombéli temesvári férfi meséli, hogy nyakában a gyerekével épp
a folyóparton sétált, amikor lövést hallott. Nem gondolhattam, hogy ránk vonatkozik, mondta sírva. Fent a fia enyhén
megremegett, majd leesett. Akkor már ott voltak a Securitate-gyilkosok, a gyereket, mint egy macskát a vízbe hajították, a
férfit lecsukták, de aztán elfelejtették megölni. Karácsony van, és újra meg újra meg kell küzdenem a gyűlöletemmel.
Legalább hogy szégyelljem magam, azt elérni.

Nem gondolhattam,   hogy    mindaz, ami történik,   rám is  vonatkozik.)