Okt.    3.

Egy mondatot    álmodtam    (szoktam):  A   magányos    /   (a  többit  elfelejtettem)  /   A   mondat  le  volt    írva,   olyan   régies  írással.

Okt. 4.
Jelentés egy egérről. – Már a parasztírók sem a régiek. Újabb tetem, nagy, amiből kiderül, hogy az előző, az imádkozós,
mégiscsak ennek a gyereke volt. Van-e magtalan egér?

Elolvasom   megint  Mészölyt.

Okt.    5.

Semmire nem emlékszem.  De  most    rendesen,   nem ez  a   folytonos   „majdnem”.  Így rendben.

Okt.    7.

Valami  focizás,    teremben,   hárman-hárman.  Lehetséges, hogy    én  egy fabatkát    sem érek    mint    álmodó?

Talán   újraolvasom a   Szindbád    Álomképeket.    Az  is  tiszta  haszon.

Okt. 9.
„Féljen az ifjú úr azoktól a leányoktól, akik nem szoktak álmodni.” (– mondta Morvainé Szindbádnak.) Tőlem most ki
féljen?
174
Okt. 12.
Szikora. Kásás, homályos foszlányok. Nem fog ez menni. Mutatta, hogy kinek köszönjem meg az ingyenjegyet. Suttogott.

Okt. 19.
Pedig mindennap álmodom, de nem tudom reprodukálni. A maiból arra emlékszem, hogy Marcival focizom, illetve hol
néző vagyok, hol játékos, egyszer szotyolázom, egyszer sprintelek. (Visszatérő álmom, hogy kötöm be a focicipőmet, és nem
tudom befejezni.) Egy elsárgult kéziratlapot tartok a kezemben, nagyon rossz állapotban van, bök rá a szotyolaárus.
Áthúzások, rajzok – Ottliknál láttam ilyet, mutatta a Buda kéziratát. Marci egy nagy helyzetet kihagyott, balkötőben
kilépett, és jobb belsővel, fölé-mellé passzolta. Túl magabiztos volt, lazán tartotta a lábfejét. Pedig evvel elvesztette a
gólkirályságot, egy góllal, noha 72 gólt lőtt, 32-t az első szezonban, 40-et a másodikban. De senki nem bánkódik, csak én.

Dec. 3.
A dátumból látszik az árulás mértéke. Ó, Láng lelkű szerkesztő, keress nekem bocsánatot szivárványos Erdélyedben! –
Hülye. De vegyük figyelembe, hogy álmos vagyok.

Amolyan kollégiumi szobában feküdtem, egy nő zuhanyzott a szoba hátsó traktusában. Nem is szoba, inkább terem.
Szappanozta magát, s közben tanácsokat adott, hogy hol reggelizzem. A Loviknál semmi esetre sem. Nincsen zuhanyzótál,
a víz egy szivacsra folyik, s azt gondoltam erről, hogy ez milyen szellemes újítás. Messzi van a nő.
175
Dec. 5.
Czakó magyaráz egy hosszú asztal mellett. Valami nagyon fontos dologról volt szó. Dímatlan, hatalmas tölgyfa asztal.

Tegnap telefonoztam Visky Andrissal. Megállapítottuk, mindannyian Láng Zsolt kezeiben vagyunk. Bármit teszünk –
írunk vagy nem írunk: ez a bármi –, egyre jobban kiszolgáltatjuk magunkat. Vajon mit fog kezdeni velünk,
álomnaplóírókkal, ha már végképp az övéi vagyunk?

Dec. 12.
A gyerekeim irodalmilag használhatatlanul álmodnak, bevethetetlenek. Ma kezembe került Zsófi egy levélpiszkozata.
„Linda. Nehogy azt hidd, hogy könnyű leírni ezt a két mondatot, melyet leírok. Én inkább nem is írok, hanem sírok.”
Áthúzva sokszor az egész.

Dec. 14.
Átlátok a falon. Feleségem két, számomra ismeretlen férfival kávézgat. A férfiak mérgesgázt bocsátanak ki magukból, ez
csak utólag derül ki, én azt látom, hogy a feleségem az ajtóhoz ugrik, letérdel, arcát a küszöbhöz szorítja, hogy ott, a résen
keresztül friss levegőhöz jusson. Nem tetszik cukrot tartani? – kérdi az egyik férfi.

Volt    egy álmunk  a   világról.   Most    pedig   az  a   helyzet,    így érzem,  hogy    a   világnak    van egy álma    rólunk.

Dec. 31.
Nem aludtam, nem álmodtam.
176

A könnyű, a nehéz, a zaj, a csönd

Megjelent az Igen című katolikus ifjúsági lapban
Diktatúrában könnyű az író szellemi helyzete, mert világos és magától értődő, hol áll (esetleg ül). Az a szabadságharc,
amit mindig is folytat, ilyenkor primitív (és életbevágó) formákat vesz föl: politikaiakat. Ezeket az egyszerű formákat nem