VilagHelyzete 2021. Júniusi szám - Benne az összes májusi cikk és poszt valamint fordítás - TELJES

(VilagHelyzete) #1

„Ilyen szempontból nincs nagy különbség közöttük, és azok között, akik nem akarják felvenni
az oltást. De ha arról van szó, hogy kire nézve lehet méltányosabb szabályokat alkotni, akkor
elképzelhetőnek tartjuk például azt, hogy azok mehessenek könyvtárba, vagy más zárt, de
nem tömeges helyekre védőfelszerelésben, akik az egészségi állapotuk miatt nem
részesülhetnek oltásban" - magyarázta Asbóth Márton.
Ausztria és Németország is azt tervezi, hogy az újranyíló szolgáltatások azok számára is
elérhetők lesznek, akik negatív teszttel tudják igazolni azt, hogy nem fertőznek.
Magyarországon erről egyelőre nincs szó. (VilagHelyzete)
https://youtu.be/trbo7ga0Cqg



  1. Május 7.


A CDC-nek vizsgálatot kell indítani, mivel egy újabb 4 gyermekes, 35 éves anyuka
belehalt a Johnson & Johnson vakcinába 11 nappal az oltás után


Az egészségügyi szakemberek kötelesek tájékozott
beleegyezést biztosítani minden orvosi eljáráshoz.
Ezek közé az eljárások közé tartoznak a
koronavírus elleni vakcinák is, de számos ember
még most sincs tisztában az oltások lehetséges
súlyos mellékhatásaival!


És sajnos hozzá kell tennünk, nem is hagyják, hogy
tisztában legyenek vele!
A vakcinák beadása előtt nem széleskörű tájékoztatást adnak, ahogy azt a "tájékozott
beleegyezés joga" minden orvos számára ezt kötelezővé tenné, hanem mindössze a
'áldozat' és 'oltakozó' személy orra alá tolják a papírt, hogy írja alá, hogy önként vesz részt
az emberkísérletben és lemond azon jogáról, hogy a felelősséget akár a gyártó, akár a
vakcinát beadó vállalja.


Ez innentől kizárólag saját felelősségére történik meg, hogy így mentesítsék a hatalmas
korporációkat és az államot a mellékhatások miatti súlyos kártérítési perektől! (SBG Buddha



  • VilagHelyzete megj.)


Hiába állították le korábban a Johnson & Johnson vakcinájának beadását korábban a súlyos
vérrögképződéses esetek miatt, hamar újraindították. Ahogy az Astrazeneca esetében is
történt.
Annie VanGeest számára azonban nem a legjobbkor jött ez a leállítás. Négy gyermek
édesanyja volt, és mindössze tizenegy nappal az oltás beadása után meghalt.


Tragikus halálát 35 éves korában egy akut subarachnoidalis vérzés, azaz az agy és az azt
körülvevő szövetek közötti vérzés okozta. A halál elkerülhető lett volna, és az FDA és a CDC
a felelős érte.
Az áldozat orvosa jelentést küldött a CDC-nek a VAERS-en. A CDC titokban elemzi
VanGeest halálát. De a Twitter-fiókok kommentálják a Johnson és Johnson ''vakcina''
biztonsági kockázatait, különösen a fiatal nők esetében. Sok cikk is született erről. Folytatás
a cikkben... (Ford: SBG Buddha - VilagHelyzete)
https://www.alternativhirek.com/2021/05/a-cdc-nek-vizsgalatot-kell-inditani.html

Free download pdf