VilagHelyzete 2021. Júniusi szám - Benne az összes májusi cikk és poszt valamint fordítás - TELJES

(VilagHelyzete) #1

  1. Május 15.


Az al-Jazeera hírügynökségnek is otthont adó toronyházat rombolt le ma délután az
izraeli apartheid-rendszer a Gáza-övezetben


A művelet előtt egy órával az izraeli hadsereg
figyelmeztetést adott ki, hogy ürítsék ki az
épületet, amelyet azonnal meg is tettek. A
katari székhelyű al-Dzsazíra élőben
közvetítette, ahogy az épület összeomlott. "Ezt
a csatornát nem fogják elhallgattatni, ezt most
garantálhatjuk" - kommentálta a képsorokat a
hírtelevízió újságírója.
Hétfő óta ez volt az ötödik toronyház, amelyet
az izraeli légierő lerombolt.

Az izraeli hadsereg a Twitteren azt közölte,
hogy a toronyház bombázásával az iszlamista Hamász katonai hírszerzését vették célba.


"Az épületben civil médiumok irodái működtek, de ezek mögött a Hamász terrorszervezet
rejtőzött, és a sajtóirodákat emberi pajzsként használták fel" - közölték. Az izraeli hadsereg
szerint a Hamász a katonai felszereléseit szándékosan a Gázai övezet sűrűn lakott
városnegyedeiben helyezte el.


A toronyház megsemmisülése után a Hamász egy szóvivője jelezte, meg fogják torolni a légi
csapást és Tel-Aviv úgy készüljön, hogy "a Föld is beleremeg majd" a palesztinok válaszába.
Pár órával korábban egy háromemeletes lakóházat ért találat Gázában, a csapásban két nő
és nyolc gyerek életét vesztette. Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy a Hamász hírszerzési
központját, valamint alagutakat támadtak. (VilagHelyzete)
https://youtu.be/TtJs4Z-jWso



  1. Május 15.


Vajon érdekében állhatott-e Izraelnek a mostani háborúvá eszkalálódó konfliktus?
Lehetett-e hamis zászlós hadművelet (false
flag operation)? Szolgálná-e ez a Nagy Izrael
ősi álmát, ahogyan az ígérve van a szent
könyvekben és annak megvalósítási tervét?


Ugye milyen fülsüketítő csönd van az izraeli-
palesztin de facto háború kapcsán a
jogállamiságról, a sajtószabadságról, a
demokráciáról, a fékek és egyensúlyok
rendszeréről, a konfliktusmentes békés párbeszéd
fontosságáról, konfliktuskereső nemzetállami
(fasiszta) diktárorságról, vallási hagyományok
megsértéséről, vallások és népek közti egyenlőségről, az egyenes mércéről?
És ugye milyen érdekes, hogy ott sosem muszlimok élnek, mindig csak palesztinok? Sosem
zsidóság-iszlám közti harc van, mindig csak izraeli kormányzat és a Libanon- plusz Irán-
finanszírozta palesztin Hamász?


De amikor Magyarország megvédi magát, akkor meg érdekes módon iszlám áldozatok
vannak. Ha mi egy ügynök egyetemtől vagy jogsértő művészkócerájtól elvárjuk a jogszerű

Free download pdf