"Büszkének kell lennünk arra a tényre, hogy a letartóztatásának biztosításához nyújtott brit
támogatástól kezdve a mostani börtöncelláig Nagy-Britannia támogatta az
igazságszolgáltatás 30 éves törekvését e szörnyű bűnök miatt" - jelentette be Raab a hírt,
miszerint Karadzic volt boszniai szerb elnök háborús bűnökért és népirtásért kiszabott
életfogytiglani büntetésének hátralévő részét egy brit börtönben tölti le.
Senki sem vonhatja kétségbe, hogy a bűncselekmények, amelyekért Karadzicot 2016-ban az
ENSZ bírósága elítélte - nevezetesen népirtás, emberiesség elleni bűncselekmények és
háborús bűnök - valóban szörnyűek voltak, a legsúlyosabb egyetlen atrocitás a srebrenicai
mészárlás volt, ahol mintegy 8000 muszlim férfit és fiút öltek meg a boszniai szerb erők.
Bár egyértelműen elítéljük az ilyen szörnyű tetteket - és természetesen helyes, hogy az
ezekért felelősnek ítélt személyeket megfelelően felelősségre kell vonni -, volt valami Raab
meglehetősen ujjongó "Hát nem csodálatosak vagyunk?" hangvételében, ami nagyon zavaró
volt.
Ez azért van, mert ha objektíven nézzük a dolgokat, Nagy-Britannia nem igazán állt a
"nemzetközi igazságszolgáltatás" oldalán az elmúlt 30 évben. Nem úgy írok, mint "Nagy-
Britannia-gyűlölő", hanem mint olyan ember, akinek az apja a fegyveres erőknél szolgált, és
akinek a keresztapja a második világháborúban a RAF tisztje volt.
Vissza kell mennünk a második világháborúig, pontosabban a náci rezsim vezető tagjainak a
háború végén tartott nürnbergi peréig, hogy megértsük a jelenlegi képmutatást.
Ma sokan úgy gondolják, hogy a nácik a háború alatt elkövetett szörnyű "emberiség elleni
bűnök", például a holokauszt miatt álltak bíróság elé. De a legsúlyosabb vád ellenük - amint
arra Dr. John Laughland rámutat "A politikai perek története" című kiváló könyvében - az volt,
hogy ők kezdték a háborút.
A vádat megnyitó Robert H. Jackson amerikai ügyész azt mondta, hogy Nürnberg "a
történelem első pere a világbéke elleni bűnökért" és hozzátette, hogy az agresszív háború
"korunk legnagyobb fenyegetése".
Az ítélethirdetéskor a bírák egyetértettek azzal, hogy "a háború alapvetően gonosz dolog...
az agresszív háború megindítása ezért nemcsak nemzetközi bűncselekmény, hanem a
legfőbb nemzetközi bűncselekmény, amely csak abban különbözik a többi háborús
bűncselekménytől, hogy magában hordozza az egésznek a felhalmozott gonoszságát".
Jackson és a bírák helyesen fogalmaztak. A háború kirobbantása a legfőbb nemzetközi
bűncselekmény, mert ha egyszer háborúk kezdődnek, elkerülhetetlenül atrocitások
következnek. Az atrocitások a háború megindításából következnek, ezért az agresszorokat
teljes mértékben felelősségre kell vonni a béke elleni bűneikért.
James Connolly nagyon jól rávilágított azoknak a képmutatására, akik szurkolnak a
háborúknak, de aztán panaszkodnak a háborúkban bekövetkező szörnyűségek miatt, amikor
azt írta:
"A hadviselésnek nincsenek humánus módszerei, nem létezik civilizált hadviselés; minden
hadviselés embertelen, minden hadviselés barbár; a háború kürtjeinek első fújása egyelőre
az emberi fejlődés halotti harangját szólaltatja meg".
Amit nevezhetünk a nürnbergi elvnek - miszerint a legnagyobb bűn az agresszív háború
kirobbantása -, az általában a régi hidegháború idején, a valódi emberi haladás idején
érvényesült.
De a Szovjetunió bukása után a dolgok megváltoztak.