VilagHelyzete 2021. Júliusi szám - Benne az összes júniusi cikk és poszt valamint fordítás - 342 oldalon

(VilagHelyzete) #1

  1. JÚNIUS 19.


A KEMÉNYVONALAS EBRAHIM RAISZI NYERTE MEG AZ ELNÖKVÁLASZTÁST
ÉS LEHET AZ ÚJ IRÁNI ELNÖK!


Gratulált a keményvonalasnak tartott Ebrahim Raiszinak az iráni elnökválasztáson elért
győzelméhez ellenfele, a mérsékeltnek számító Abdolnaszer Hemmati – jelentette az iráni
állami média szombaton. – Remélem, hogy kormánya – Ali Hamenei ajatollah vezetése alatt



  • virágzást és elégedettséget hoz országunk számára – áll Hemmati levelében.


Raiszi a szavazatok több mint 90 százalékos
feldolgozottsága alapján 62,2 százalékot szerzett.
Haszan Róháni leköszönő elnök is megerősítette:
megvan a választás győztese. – Gratulálok az
embereknek a döntésükhöz – jelentette be Róháni a
televízióban.

Iránban pénteken tartottak elnökválasztást. A
mintegy hetvenezer szavazókörben 59 millió
választásra jogosult adhatta le voksát, , de az előzetes felmérések szerint csak mintegy
negyven százalékuk nyilatkozott úgy, hogy részt fog venni a szavazáson.


Az előrejelzések Raiszit tartották a választás szinte biztos befutójának. A korábban Teherán
főügyészi tisztségét betöltő Raiszi magáénak tudhatta a síita állam legfőbb vallási és politikai
vezetője, Ali Hamenei ajatollah támogatását is. – A rendszer konzervatív arcai közé
sorolható, a hatalom lojális híve, egyúttal kedvezményezettje. Vannak pletykák, hogy már Ali
Hamenei utódjaként építik fel, az elnökség csak „dobbantó” számára. (VilagHelyzete)


https://www.rt.com/news/527022-raisi-presidential-victory-iran-official



  1. JÚNIUS 19.


KIDERÜLT, HOGY A GEORGE FLOYD UTÁNI BLM-FOSZTOGATÁSOK ÉS
GYÚJTOGATÁSOK ÜGYÉBEN NEW YORK LEGTÖBB ÜGYÉSZE
ELUTASÍTOTTA A VÁDEMELÉST - A RENDŐRSÉG ADATAI SZERINT.
AZ ÜGYEK KÖZEL FELÉT UGYANAZ AZ ÜGYÉSZ EJTETTE.


New York államban több ügyész is
elutasította, hogy vádat emeljen a 2020-
as George Floyd-tüntetések során
elkövetett fosztogatás és zavargás miatt
a letartóztatott bűnözők ellen, ráadásul
több száz ügyet elutasítottak - derül ki a
New York-i rendőrség adataiból.

Az NBC New York-i leányvállalatának
vizsgálata a rendőrségi nyilvántartásokra
hivatkozva megállapította, hogy a tavaly
Free download pdf