VilagHelyzete 2021. Júliusi szám - Benne az összes júniusi cikk és poszt valamint fordítás - 342 oldalon

(VilagHelyzete) #1

A Wall Street Journal 2021. május 23-án megjelent írása "egy korábban nem
nyilvánosságra hozott amerikai hírszerzési jelentést" idéz, amely szerint a Wuhan Virológiai
Intézet három kutatója 2019 novemberében súlyosan megbetegedett, a Covid-nak "megfelelő"
tünetekkel, valamint szezonális influenzával.


A jelentést más mainstream médiumok is átvették, amelyek a közelmúltban kezdték el
tolni a Covid-19 koronavírus eredetéről szóló tudósításaikat és a vírus mesterséges
eredetére vonatkozó elméleteket bár elutasítva, de elismerik, hogy a laboratóriumi szivárgás
továbbra is lehetséges.


Három nappal a WSJ "bombahírt" követően Joe Biden amerikai elnök arra kérte a
hírszerző közösséget, hogy "kettőzze meg erőfeszítéseit" az olyan információk
összegyűjtésére és tanulmányozására, amelyek fényt deríthetnek a vírus eredetére,
beleértve azt is, hogy laboratóriumi balesetből származik-e a vírus.


Mielőtt a Journalhoz csatlakozott, Gordon több mint 30 évig a New York Times katonai és
diplomáciai tudósítójaként dolgozott. Ez idő alatt Gordon komoly vitákat váltott ki azzal,
hogy elsőként állította az iraki nukleáris fegyverprogram létezését.


A 2002. szeptember 8-i cikk - amelynek társszerzői Gordon és Judith Miller voltak, és
amelynek címe


"US Says Hussein Intensifies Quest For A-Bomb


Parts" volt - meg nem nevezett tisztviselőket idézett, akik szerint Irak "világméretű


vadászatba kezdett atombomba előállításához szükséges anyagok után" és "több ezer"
alkatrészt próbált beszerezni az urándúsításhoz használt centrifugákhoz.


A Times ezt követően a cikket a "problematikus" tudósítás példájaként említette, amely
az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló narratívát erőltette, miközben névtelen
forrásokból származó hiányos információkra támaszkodott.


Wang azzal érvelt, hogy ugyanezt a sablont használják a wuhani laboratóriumi


szivárgás elméletének népszerűsítésére és ezzel az addig marginális hipotézist


a főáramba emelik.


Most ugyanez a személy, hasonló
eszközökkel, névtelen információkat
hamisan idézve, a Wuhan laboratórium
hipotézisét hirdeti, amely már a
hitelesség látszatát is elvesztette.

A Pekingből érkező dorgálás akkor
érkezett, amikor Dr. Anthony Fauci, a
Fehér Ház orvosi főtanácsadója és a Covid-
19 vezető amerikai kormányzati
szaktekintélye felszólította Kínát, hogy adja ki annak a három tudósnak az orvosi adatait,
akik állítólag 2019 őszén megbetegedtek.

Free download pdf