„Azok után a statisztikák után kellett ítélkeznünk, amelyeket elénk adtak. A mellettünk harcolt
nemzetek javára részrehajlóak voltunk, és inkább hittünk az ő állításaiknak, mint azoknak az
adatoknak, amelyeket az ellenünk harcolók szolgáltattak. Végtelenül sajnálom, hogy
eljárásunk sok esetben nem nyert beigazolást. Voltak Magyarországnak olyan részei,
amelyeket az elénk tett statisztikák alapján ítéltünk oda Csehszlovákiának [...] e területek a
jelen pillanatban magyar képviselőket küldenek a csehszlovák parlamentbe.”
❗ Szabadkőműves módra hozták létre az amerikai nagyvárosban, Pittsburghben
(Pennsylvania), a Csehszlovák egységet meghirdető dokumentumot. A szlovák Jednota és a
Slovenska Liga vezetői 1918. május 30-án írták alá Masarykkal az egységkormány
létrehozásáról szóló megállapodást. Ez egyenjogúságot ígért a cseheknek és a
szlovákoknak. Amikor 1920-ban a szlovákok követelték a pittsburghi szerződésnek a
csehszlovák alkotmányba való felvételét, akkor Masaryk, aki a megállapodás egyik aláírója
volt, érvénytelennek nyilvánította arra a nevetséges okra hivatkozva, hogy az aláírás napja
ünnepnap volt, és az ezen a napon aláírt bármely közokirat érvénytelen az Egyesült
Államokban. Azt is hozzátette, hogy az okmányt aláíró szlovákok amerikai állampolgárok
voltak. De arról hallgatott Masaryk, hogy az aláírás idején ő osztrák állampolgár volt.
1920 - ban valójában nem volt szükség az egységokmányra annak ellenére, hogy
Csehszlovákia megszületése azon alapult. A Magyar Királyság Felvidéknek nevezett északi
részén élők nevében 1918. október 30-án Túrócszentmártonban 105 szlovák – minden
meghatalmazás nélkül – mondotta ki a Felvidéknek Csehországhoz való csatolását. Ebből a
105 résztvevőből is a többség helybeli lakos volt. Tény az, ha a Wilson elnök által
meghirdetett önrendelkezési jog érvényesül, és ha a Felvidéken élő valamennyi szlovák egy
véleményen lett volna, akkor sem lett volna többségük.
❗ Nem lehetett, mert az elcsatolt Felvidék lakosságának csak 48,16%-át tették ki a szlovák
ajkúak. Az is tény, hogy a szlovákok egyáltalán nem voltak egy véleményen. Az ugyancsak
- október 30-án Eperjesen megalakult Szlovák Nemzeti Tanács, amelynek az elnöke
Dvorcsák Viktor volt, meg akarta tartani a Magyarországgal való politikai egységet. A
csehpárti szlovák vezér, Srobár Lőrinc állapította meg, hogy 1918 előtt alig több mint félezer
volt az öntudatos, tehát magyarellenes szlovák értelmiségiek száma.
❗ A nemzetközi szabadkőművesség megbízásából működő és a csehek nagy barátjának
számító Seton Watson (Scotus Viator) is legfeljebb ezerre becsülte a magyarellenes szlovák
ajkú értelmiségiek számát. Jellemző a szlovákok jelentős részének a magyarbarátságára,
hogy 1918 őszén Stodola Emil, a budapesti szlovák ügyvivő még magyar csapatokat kért a
Károlyi-kormánytól a Magyar Királyságba Királyságba törvénytelenül behatoló cseh
alakulatok kiverésére. Stodolát ekkor leváltották és Hodzsa Milánt nevezték ki a helyére.
Hodzsa Budapesten az 1938. évi bécsi döntésben elfogadott határvonalnál kedvezőbb
határban egyezett meg. Ezt Beneš természetesen nem ismerte el. A magyarok mellett foglalt
állást az Ungváron megalakult, magyar érzelmű ruszinokból álló Rutén Nemzeti Tanács is.
Ez is bizonyítja, hogy a Magyar Királyságban élő szláv népcsoportok között voltak olyanok,
amelyek az önrendelkezési elv alkalmazásával egy államban akartak maradni a magyar
nemzettel.
❗ Tényként állapíthatjuk meg, hogy Edvard Beneš külpolitikai tevékenysége nagymértékben
hozzájárult az Osztrák–Magyar Monarchia társállamát képező Magyar Királyság