megléte az, ami megakadályozza, hogy a céltudatosabb vagy akár félénkebb tagállamokat
egyszerűen elnyomják a népesebb és politikailag dominánsabb nemzetek követelései és
nagyszabású tervei. Gondoljunk Németországra. Gondoljunk Franciaországra.
A vétó a demokrácia mentőkötele.
Megalakulása óta az EU a "még szorosabb unióra" törekszik, de még akkor is, ha osztozik
az eszme szélesebb elveiben, a vétó lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy kifejezzék
saját identitásukat, hogy ellenszert nyújtsanak az európai hegemónia ellen, és hogy hangot
adjanak még a legkisebb kisebbségeknek is.
Nem ritka - bár talán igazságtalan -, hogy az Európai Unióra úgy hivatkoznak, mint ami nem
más, mint egy német bűnös projekt. Eurómilliárdokat költött és támogatott egy ország, amely
megpróbálja kompenzálni a két világháborúban játszott központi szerepét. A blokk egyetlen
valódi gazdasági erőközpontjaként és a projekt legnagyobb nettó befizetőjeként - több mint
17,2 milliárd euróval, ami 10 milliárd euróval több, mint a második helyen álló
Franciaországé - a jelenlegi adatok azt mutatják, hogy Németország minden bizonnyal
többet vállal pénzügyi teherhordásból, mint amennyire szüksége van.
Néha azonban - és ez most egy ilyen alkalom - felsejlik a jó öreg teuton türelmetlenség
annak a fegyelmezetlen szörnyetegnek a viselkedésével kapcsolatban, amelynek
létrehozásában oly nagy szerepet játszottak.
A vétó lehetőséget ad az olyan "bajkeverőknek", mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök,
aki egy nagyon ügyes és ravasz politikus operátor, hogy felborítsák a konszenzust és
megakadályozzák a terveket azzal, hogy makacsul kitartanak a vétó vagy egy megállapodás
mellett.
Legutóbb a vétókártyát játszotta ki a kínai biztonsági törvényről szóló hongkongi uniós
nyilatkozat, az afrikai, karibi és csendes-óceáni országokkal kötött uniós kereskedelmi és
fejlesztési megállapodás, valamint az Izrael és a palesztinok közötti tűzszünetre vonatkozó
uniós felhívás kapcsán, a németek nagy bosszúságára.
És ezek a bosszúságok teljesen feldühítik azokat, akik egységes, globális és széles körű
uniós külpolitikáról álmodnak - azaz a nagyobb nemzeteket. Megvonja tőlük a lehetőséget,
hogy egységes frontot képviseljenek a szuperhatalmak mellett - amelyeknek ők képzelik
magukat.
Ezért örül az EU, hogy meghívták a G7-ek e heti csúcstalálkozójára az Egyesült Királyságba,
még akkor is, ha csak Franciaország, Németország és Olaszország "plusz egy tagjaként"
van ott (az USA, Kanada, Japán és Nagy-Britannia alkotja a szeptumvárost), mert ezt saját
különleges státuszának egyetemes jóváhagyásának tekintik.
A brüsszeli valóság az, hogy ez a különleges státusz egyáltalán nem jelent semmit, ahogy a
(hátsó padba ültetett) gyerekek, és talán Budapest is mondaná. A vétó nemkívánatos
emlékeztetőül szolgál arra, hogy valószínűleg igazuk is van. (Fordította: SBG Buddha -
Vilaghelyzete)