VilagHelyzete 2021. Júliusi szám - Benne az összes júniusi cikk és poszt valamint fordítás - 342 oldalon

(VilagHelyzete) #1

  1. JÚNIUS 14.


DONALD TRUMP MA ÜNNEPLI 75.SZÜLETÉSNAPJÁT.


Június 14-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Donald Trump amerikai üzletember, az
Egyesült Államok 2017 és 2021 között hivatalban lévő 45. elnöke. Ő az amerikai történelem
egyik legvitatottabb megítélésű elnöke, és az egyetlen, aki ellen hivatali ideje alatt kétszer is
megindították az alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment), de ezek egyike
sem járt sikerrel.


Donald John Trump New Yorkban született egy német származású ingatlanmágnás négy
gyermeke közül legfiatalabbként. A nehezen fegyelmezhető fiút apja 13 évesen katonai
középiskolába adta. Közgazdasági diplomájának megszerzése után apja cégénél kezdett
dolgozni, 1971-ben vette át teljesen a vezetést. Az ingatlanüzletbe saját állítása szerint az
apjától kapott egymillió dolláros kölcsönnel szállt be, 1974-ben hozta létre a vállalkozásait
összefogó Trump Organizationt.

Free download pdf