mert az az én pályám, úgy ütközöm ővelük össze,
hogy fölharsog a lég, amikor csattogva csatázunk,
és felhő-hasadékokból kiszökellnek a lángok.
Én, ha a föld öblös barlang-mélyébe leszállok,
minden boltozatát bőszült hátamra emelve,
szellemeket megrémítek, megijesztem a földet.
Nászom elérnem eképpen kellett volna; s Erechtheust
így az apósommá tennem, sose lágyan esengnem."
Így szólott Boreas, legalábbis nem szelidebben,
s tárta ki két szárnyát, miknek rázása a földre
szörnyü vihart fútt-vert, s borzolta a tágterü tengert.
Por-köpenyét égig meredő hegyeken viszi végig,
söpri a földet, a sápadt lányt ködös éjbe takartan
s rőt szárnyaival felölelve ragadja magával.
Míg szállt, még inkább lobogott sok szívbeli lángja,
s nem szűntette előbb a magasban légi futását,
míg a cicon nép földjéig nem vitte, a rabló.
Orithyia e jég-úrnak lett ott felesége,
és anya is, mert két gyereket szült néki: e kettő
szárnyait apjától, minden mást tőle öröklött.
Nem szárnnyal született, mondják, ez a két kicsi gyermek,
míg rőt fürtjeiket meg nem toldotta szakálluk,
addig tolla se volt Zetesnek, sem Calaisnak.
Mint a madárnak, csak később sarjadt ki a tolluk
kétoldalt; s akkor kezdett pelyhedzeni álluk.
S ők hogy a gyermeki kor tovatűnt, mert jött a legénykor,
hős minyasokkal, sugaras-tüzü gyapjura vágyva,
szálltak a még sosem ismert vízre, hajóval először.
HETEDIK KÖNYV
IASON ÉS MEDEA
Szelte az árt minyasi fiak pagasaei hajója;
s ím Phineus, ki bajos vénségét vonta szünetlen
éjben, elébük tűnt; s Aquilo két sarja a szárnyas
szűzeket ajka elől a siralmas öregnek elűzte;
s végül, vészek után - vezetőjük a híres Iason -
értek a dúsiszapú Phasis zuhogó folyamához.
Majd a királytól ott, követelve a phrixosi gyapjút,
megkapják számos kijelölt iszonyú feladatjuk,
s közben az Aeetes-lányban nagy vágy tüze lobban;
vergődik hosszan, de az ész nem tudja legyűrni
őrjöngő vágyát. "Medea, hiába vonakszol;
mert az utadban egy istenség áll;" szól, "s csoda volna,
hogyha nem az, vagy olyan, mit az ember hív szerelemnek.