Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

és teletöltik a tájat a füstlehelő bőgéssel.
Megmerevül minden Minyas-fi; megy ő, nem is érzi
lánglélegzetüket (nagy erővel bír a varázsszer),
már a lebernyegüket simogatja merészen a jobbja,
majd leigázza nyakuk, súlyos terhét az ekének
vonják kényszerüen, szűz földet szántanak immár.
Ámul a colchisi nép; rivalog Minyas ivadéka:
buzdítják a merészt. Mer elő ércmívü sisakból
sárkányfog-magvat, s ama túrt televényt telehinti.
Méregben-mártott magvak foszlódnak a földben,
serken a fogvetemény, magasul csupa emberi testté.
Mint anyahasban a csöpp magzat ha vesz emberi képet
s minden arányát már odabenn megkapja a kisded,
s légre csak úgy érhet, mikor immár teljesen érett:
földnek ölében aképp e sok emberi alkat, amint már
teljes lett, a szülő földből a világra kilépett;
és, mi csodásabb: kél, s fegyvert ráz rögtön, amint él.
Látták őket, amint hegyezett gerelyük csavarintják
s dobnák mindet a Haemoniából jött daliára;
és a pelasg nézők orcája s a lelke lehorgadt.
Biztonsága adója, a lány is látja riadtan:
arra az egy ifjúra milyen sok bőszdühü pattan;
hirtelenül hidegült-haloványan, vértelenedve
ült, s hogy a fű, mit adott, erejét valahogy ne veszítse:
megsegitő dalhoz, fordult titkos tudományhoz.
Ő pedig egy súlyos sziklát hajitott be közébük,
űzi magától így, s rájuk fordítja csatájuk.
Egymáson vernek sebeket földszülte fivérek,
polgárháboruban halnak. S az achiv diadalnak
minden achiv megörül, s a vitézt ölelik vetekedve.
Barbár lány, a dicső daliát magad is megölelnéd:
vissza szemérem tart. De azért tán mégis ölelnéd,
vissza nevednek híre ha nem fog mégis a tettől.
Egy szabad: az, hogy titkon örülj; s hálát ad a szíved,
énekeidnek, s kik dalod adták: isteneidnek.
Álmatlan sárkányt kell még altatni füvekkel,
mely tarajos, háromnyelvű, mely görbe fogakkal
rémületes, mely aranygyapjas fát éberen őriz.
Ezt a leány meghintve a fű lethei levével,
hármasigét mondott, szelid álmot mely tud idézni,
s mely haragos tengert, morajos folyamot lecsitítgat,
s ekkor az álmot előbb sosem ismert szem lecsukódott,
Aeson hős fia így az aranyhoz jutva, a zsákmányt
büszkén vitte - s akit zsákmányul nyert, a segítő
lányt ugyanúgy -, s hitvessel tér az iolcusi parthoz.

AESON