Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

és mérgemmel a Hajnalt is tehetem halovánnyá.
Megcselekedtétek, hogy a tulkok láng-lehe lankadt,
járomnemtűrő nyakukat nyomtátok igába,
s űzve a sárkányfajt maga-elleni háboruságra,
elszunnyasztottátok az őrt, mely előbb sose szunnyadt,
és küldtétek a csent aranyat görögökhöz az áron.
Most az a nedv kell még, amitől megfordul a vénség,
ifjui esztendőket gyűjt s borul újra virágba.
S lám, meg is adjátok; nem fénylik a csillagos égbolt
hasztalanul, sárkányszekerem sem surran az égben
hasztalanul hozzám." S a fogat leszökött a magasból.
Fölhág rá a leány, sárkánynyakakat simogat már,
fogja a könnyü kecses gyeplőt, keze közt igazítja,
légbe suhan, föntről szemléli a thessali Tempét,
s hajtja a kígyókat kijelölt tájak fele tüstént;
majd mit az Ossa terem s mit a roppant Pelion, és mit
Othrys, Pindus, a Pindusnál magasabb nagy Olympus,
válogatott füveket, gyökerestől ránt ki a földből,
vagy fémsarlónak szeli-metszi le görbületével.
Megtetszett neki Eridanus partján is ezer fű,
s Amphyrus peremén; téged se került ki, Enipeus;
Peneos vize sincs, Spercheios habja sem oldva
és nem a Boibe-tó kákás környéke adótól.
Életadó füvet Anthedon euboeai földjén
tép, mely nem volt még Glaucusról messzire híres.
Hosszu kilenc nap látja a lányt sárkányszekerében,
s hosszu kilenc éj látja, amint vizsgálja a rétet,
majd megtér; a szedett fűnek csak az illata érte
kígyóit, s korosult kérgük mégis levetették.
Ér haza, nem fordul be a házba, megáll a küszöbnél,
csak szabad ég fedi őt, férfit közelébe nem enged,
és magasít gyepből a szabadban két iker-oltárt,
ezt Hecate jobbról, balról azt kapja Iuventas.
Mit miután ágakkal övez s vad réti bokorral,
s két mély gödröt is ás onnan nem messze, a földbe,
áldoz: nyomja sötét bárány torkába a kését;
és mindkét öblös gödröt teletölti a vérrel.
Önt egy csészéből azután rá bort is az úrnő,
másik csészéből langyos tejet önt tetejébe,
közben a földbeli szellemeket szelidíti szavával,
kéri az árnyak urát végül, s akit az feleségül
elragadott: az öreg testből ne vegyék el a lelket.
Majd hosszan mormolt esdéssel nyerve meg őket,
Aeson bágyadozó testét a szabad levegőre
téteti, bűvös dalt duruzsol, s álomba meríti,
s mint valamely holttestet, a fű ágyára teríti.
Aesonidest nyomban s szolgáit küldi el onnan,
mert avatatlan szem szent titkot nézni ne merjen.
Mennek is el tüstént. Medea megoldja a fürtjét,
bacchánsnő módjára szökell oltári tüzeknél,