AZ ÖZÖNVÍZ. DEUCALION ÉS PYRRHA
Már-már mennyköveit készült mindenhova szórni.
Félt mégis, hogy a sok tűztől még lángbaborulhat
könnyen a szent s magas ég, s a világ nagy tengelye szét-ég;
s emlékszik, hogy a sorsban az áll, beköszönt az idő még,
melyben a tenger, a föld, meg az ég palotája kigyullad,
s mesterműve a nagy Mindennek a semmibe sorvad.
Cyclops-kéz remekelt villámot félrevet ekkor:
más módon tetszik büntetnie: mind a halandót
vízbeveszíti, a tág égből zúdítva le záport.
Aeolus odvában foglyul berekeszti az észak
szélvészét, meg a többi szelet, mely felleget űz-ver,
és kibocsátja Notust. Ez nedves szárnnyal előront:
rémületes képét szurok-éj feketéje borítja;
ősz fürtjén fut a víz, zápor nehezíti szakállát.
Homloka ködbe merült, mellén s csupa harmat a szárnyán.
És hogy a fenn függő sok felhőt ujja facsarja,
dördül az ég, s a magas mennyből sürün omlik a zápor.
Hírnöke Junónak, tarkálló-köntösü Iris,
vonja magához az árt, s felhőket etet vele ismét.
Földre terült a vetés; fogadalmai semmibe hulltán
sír, ki egész évben munkált, és íme hiába.
És nem elégszik meg Jupiter dühödése az éggel,
kékhaju testvérbátyja segít neki mind a vizekkel.
Egybehivat minden folyamot. Termébe uruknak
lépnek ezek, s ő szól: "Intést most hosszasan adnom
nem szükséges; erőtök kell. Ide minden erővel!
Nyissátok meg a házatokat, törjétek a gátat,
összes habjaitok közibé vágjátok a gyeplőt."
Szólt a parancs; futnak, forrásokat ömleni nyitnak,
s tengernek törnek zabolátlan hömpölyödéssel.
S ő hármas szigonyát beütötte a földbe; alatta
megremegett s föltárta a föld útját a vizeknek.
Törnek a tág folyamok szabadon, sík réteken által;
fák sorait, veteményt, ragadoznak barmokat, embert,
házakat és szentélyt, szentélyből szobrokat, oltárt.
Hogyha maradt is ház, mely ilyen sok szörnyü veszéllyel
szembeszegülni tudott, tetejére a sűrü hab omlott
ennek is, örvények fenekén rejtőztek a tornyok.
Föld és tenger közt nem akadt már semmi különbség:
tenger volt minden; partnélküli tágterü tenger.
Dombra fut egy, másik görbült sajkába telepszik
és evezőt húz ott, hol ekével járt nem is oly rég;
ez gabonája fölött, lemerült laka legtetejében
jár ladikon, s amaz ott halakat fog a szilfa hegyében.
Volt, hogy a zöld rétnek talajába csapott be a horgony,
vagy szőlőhegyeken súrlódott görbe hajójuk;
s hol kecskék kecsesen, füveket faldosva futostak,
most tunya torz testtel terpedtek a tengeri borjak.