Nisus lánya igen gyakran hágott föl e falra,
s ott kavicsot hajitott, hivogatta a kő-beli hangot,
békeidőben még; de gyakorta a harc idején is
onnan nézte a vad Marsnak vészes viadalmát.
Hosszu a harc: már tudta nevét is a főbb vezetőknek,
ismert volt neki ló, fegyver, vért, krétai puzdra,
s mindenelőtt Europa fiának, a hadvezetőnek
arca az illőnél jobban: Minos a szemében
szép volt hogyha fejét tolldíszü sisakba takarta,
szép a sisakban, igen; s ha kezében a réz-sugarú pajzs
szétragyogott, hozzá illőnek látta a pajzsot.
Karja mikor kifeszült s könnyű kelevéze kilendült,
már erejét dicsérte a szűz s művészi tudását;
s hogyha, nyilát illesztve reá, görbíti nagy íját,
esküdnék a leány: nyilasan maga Phoebus is így áll;
és mikor orcáját a sisaktól mezteleníti,
s bíborosan, hímzett takaróju fehér lovon ülve,
azt a habos-szájú paripát zabolázva vezérli,
akkor a Nisus-lány soha nincs már józan eszénél:
boldog a dárda, mihez Minos ér, mondja magában,
boldog a kantárszár, mit e bajnok az ujja közé fog.
Vágy kél benne - lehetne csak! - átsurrannia szűzi
lépésekkel az ellenség seregén, kel a vágya
ugrani gnososiak csapatához a bástyatetőről,
vagy feltárni nekik megadásra a réz-kapuszárnyat,
vagy mire csak Minos még kérné, megcselekedni.
Nézte fehér sátrát ama Dicte-bérci királynak,
s mondta: "Örüljek-e vagy bánjam könnyes viadalmunk?
Bánom ugyan, hogy akit szeretek, ránktör. De ha nincs itt
háboru bástyánknál, soha meg nem látom e férfit!
S most a hadat szűntetheti még, ha kezébe kerülnék,
s túszként kísérném! Békénknek záloga lennék.
Hogyha, ki szült téged, te királyok leggyönyörűbbje,
mint te, olyan szép volt, méltán szeretett bele isten.
Háromszor boldog volnék, ha lehetne repülve
tábori térségére suhannom a gnososi úrnak,
s kérdeznem, tüzemet megvallva, milyen hozománnyal
venne el engem, csak várát ne akarja apámnak!
Mert inkább vesszek vágyott nyoszolyát, de ne nyerjem
árulat-áron a nászt! - Noha sokszor volt a levertnek
- mert irgalmas volt, aki győzött - hasznos a vesztés.
Harca igazságos, ha megölt fia küldi csatázni:
jó ügye van, s az ügyét jó fegyver védi e harcban;
s úgy hiszem én: vesztünk. Míly végzet várja a várost?
S mért nyitná meg az én falaim neki Mars viadalma,
és nem az én szívem? Jobb is lesz győznie gyorsan
öldöklés nélkül, s maga vérét nem pazarolva.
Akkor nem félnék, hogy tán akaratlan a melled,
megsebezik, Minos; ki olyan vad, hogy kebeledbe
másként merne gerelyt röppenteni, mint akaratlan?