Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

nyájat, bősz bika sem tud már megvédeni csordát.
Futnak az emberek is szanaszét, csak a városi fal közt
érzik a biztonságot, míg Meleagros a bajnok
s válogatott ifjak vele gyűlnek nagyratörően;
Tyndaridák ketten: ki ököllel győz, s ki a lónak
hátán; és ki hajót legelőször készit, Iason;
s Pirithousszal a drága barát, vele egyszivü Theseus,
Thestiadák ketten; s Aphareusnak sarjai, Lynceus
s fürge futó Idas; s Caeneus, aki íme nem asszony
immár; és vitéz Leucippus, Acastus a dárdás,
Hippothous, Dryas is, meg Amyntor gyermeke Phoenix,
hős iker Actoridák, s Phyleus, Elis daliája.
Nem marad el Telamon s nagy Achilleus apja sem innen,
és a Pheres fia sem, s a hyantusi hős Iolaos,
Eurytion a serény, s a futásban bajnok Echion,
sem naryxi Lelex, Panopeus se, Hyleus se, s a büszke
Hippasus, és Nestor, virulóerejű fiatal még,
sem kiket ősi Amyclaeból oda Hippocoon küld,
s Penelope ipa Parrhasie-beli Ancaeusszal,
Ampycides, az a bölcs; s akit asszonya még nem adott el:
Oeclides, s a lycaei ligetnek Tegee-beli dísze:
öltözetét ennek sima csat harapása szorítja
fönt, haja egyszerü, egybeszalad konttyá csavarintva,
balvállán zörgött elefántcsont őre kiszálló
vesszeinek, s hajlott íját is a balkeze tartja.
Íly viseletben járt; lányénak véled az arcát,
hogyha fiún figyeled; s fiuénak, hogyha leányon.
Őt amikor meglátta, meg is kivánta az ifjú
hős calydoni, s a titkos láng, noha tiltja az isten,
szívében felgyúl: "Boldog, kit e szűz az urául
méltat majd!" Az idő s a szemérem szólani többet
néki nem enged már: mert várja a szent ügy, a küzdés.
Rengeteg erdő áll, sürüjét soha fejsze nem érte,
síkon kezdődik, s völgyben, szántásra tekint le:
hát ide gyűltek a hős daliák; kifeszítik a hálót,
old ebet egy részük, más már csülkök nyomain jár,
és a maguk veszedelme után vetekedve kutatnak.
Volt ott egy homorú völgymély, hova omlani szoktak
zápor után a habok; fenekén tó, partja körül sok
szívós fűzfa terem, vékony sás, sűrü mocsári
káka-csomó, hosszúcsövü nád, s vizi zöldek alatta:
innen a fölvert kan dühödötten ront ki reájuk,
mint kiszökő tűzfény szakadó sürü felleg öléből.
Berki bokor beszakad rohamára, recsegve-ropogva
törnek a fák: ifjak rivalognak, bajnoki jobbok
nyomnak elő rezegő kelevézt, sugarasvasu fegyvert.
Csörtet a kan, szétszór ebeket, ha dühének elébe
állanak; oldalt döf, szétszórja a bősz ugatókat.
Küld legelőbb karral kelevézt, de hiába, Echion,
könnyű kicsiny sebbel jávorfát sért csak a kérgén;