Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

az, mely utána röpül, ha a küldő túlnagy erővel
nem veti, úgy látszik, hogy a vad hátába verődik:
túlröppent, pagasaei Iason volt, ki vetette.
"Phoebus, akit", szólal, "tiszteltem s tisztelek, add meg,"
Ampycides, "hogy acélom egészen elérje a célom!"
Annyira, mint lehetett, bólintott erre az isten:
ütve, de nem sebesítve a kan: míg szállt az a lándzsa,
megfosztotta a vashegytől, röptébe, Diana.
Lobban a mérges vad, villámnál nem szelidebben:
két szeme szikrát szór, kebeléből vad lehe lángol;
mint hadigép kifeszült idegéről szikla ha szökken,
s támad kőfalakat vagy harcossal tele tornyot,
úgy süvitett rájuk, sebesíteni vágyva, a sertés,
s Hippalamont s Pelagont leteríti azonnal, a jobbszárny
védőit: vészből elorozzák őket a társak;
csakhogy Enaesimus el nem tud menekülni előle,
Hippocoon fia: megfordul noha futni riadtan,
megsebesült térdét ina már nem tudja emelni.
S pusztul tán a Pylos-beli hős is, Trója előtt még,
hogyha gerely-végét beleszúrva a földbe, nem ugrik
rúdja segítségével a szomszéd lomb tetejébe:
biztos helyről néz, mely elől menekült, le a vadra.
Ez meg a tölgy-törzsön feni bősz agyarát, s fenyeget már
újra halállal, mert bízik friss-élü fogában,
s görbe fogát a nagy Eurytides combjába meríti.
S jő az a két testvér, aki még nem csillag az égen,
mindkettő sugaras, mindkettő oly paripán ül,
hónál mely ragyogóbb, mindkettő rezgeti-dobja
dárdáját, miután csóválta, előre a légbe.
És sebet is vág tán, ha a vadkan nem jut e vágtán
mély sürüségbe, hová nem jut be a ló, sem a dárda.
Száll rohanón a nyomán Telamon, szétnézni se vágyón,
egy fagyökér megakasztja, esik, hull fővel előre.
Néki segít Peleus; s Tegeának szűze eközben
húrra helyez s hajló íjról vesszőt ver a légbe.
Épp fül alatt a vadat kissé felsérti a nádszál,
sertéit vékony vércsíkkal festi veresre;
mégsem örült a leány jobban nyilazó sikerének,
mint Meleagros örült: legelőbb ő látta a friss vért,
mondják, s társainak legelőbb ő volt, ki mutatta,
s mondta: "Megérdemled, s te nyered meg a hősi jutalmat!"
Férfiak arca pirul; bíztatják szűntelen egymást,
verve vadul lármát, vaktában vetve a lándzsát:
s azt gátolja e nagy tömeg épp, mire vágyik, a célzást.
Kettős-fejszével, maga-vesztét híva dühével
pattan az arcas, s szól: "Ifjak; hogy a férfiu-fegyver
női nyilaknál több, lássátok! Hadd cselekedjem!
Fegyveresen bár védje e kant Latona leánya,
jobbomtól elesik; csak tiltsa, ha tudja, Diana!"
Dölyffel-telt ajakát miután e szavakra nyitotta,