Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

Hát hogy az égilakók e szerény kicsi házhoz elértek,
és fej ükét hajtván alacsony kapuján bekerültek,
már elibük széket hoz az agg, le is ülteti őket;
rá a serény Baucis takarót tesz, durvaszövésűt,
tűzhelye langyosodott hamuját tovasöpri, föléleszt
tegnapi csöpp parazsat, táplálja levéllel a lángot
s száraz kéreggel; lobbantja öreg lehelettel;
fölszelt mézgafenyőt, padlásról hozza a rőzsét,
tördeli szét, s a kis üstnek alá odarakja serényen.
Majd, a locsolt kertből ami zöldséget hoz a férje,
fosztja levéltől mind; azután kormos fatetőről
ágas villával leemel füstlepte szalonnát,
mit be soká őrzött, darabocskát szel le belőle,
és a tüzön buzgó vízben megfőzi puhára.
Múlatják az időt közben, csalják csevegéssel,
várakozásuk könnyü legyen. S ama bükkfa-medencét,
falbaütött szögről mely függött görbe fülével,
langyosodott vízzel töltik, fürdetni a lábuk;
állt a középen egy ágy, raknak rá nádbuzogánynak
pelyhével töltött vánkost; fűzből keret és láb.
Nádbuzogány-pelyhes vánkost tesznek kerevetre,
rendezik el buzgón; fűzből kerevet-keret és láb;
rá takarót tesznek, mit egyébkor elő sose vesznek,
csak szent ünnepeken; de bizony hogy ez is csak öreg volt
és foszlott, illő mindenhogy a fűz-kerevethez.
Dőlt le a két isten. Nekitűrőzködve, remegve
asztalt ád az anyó: de a háromból rövidebb volt
egy láb: tettek alá cserepet, s eltűnt a különbség,
már egyenes; lapját zöld ménta sikálja simára.
Tiszta Minervának kétszínü bogyója kerül rá,
s ősszel termő som borseprő-óvta gyümölcse;
répa, cikória is, sajttá sürüdötten aludttej,
s véle tojás, langyos hamuban forgatva kifőzött,
mindez agyagtálban. S keverő, ami éppoly ezüstből
volt vésett, vele meg faragott poharak, valamennyi
bükkfából, sárgállt vájt öblük szőke viasszal;
csöpp kis idő: s melegen küldött neki étket a tűzhely,
végül a nem nagy időn át vénült bor jön utána,
s második asztalnak mindez hamar ad helyet aztán:
ott a dió, füge, ott az aszalt datolyák meg a szilva,
majd remekillatu alma kerül kereköblü kosárba,
s bíborosult vessző leszedett friss fürtje, a szőlő.
Ott közepütt, a fehér lépesméz; és ami legfőbb:
jóakaró orcák, sose rest, sose szűkös igyekvés.
Közben a kancsóról látják, hogy megtelik újra
mindig, amint kiürül, s hogy a bor megemelkedik önként,
megrémülnek, a furcsa csodán, tenyerét fölemelve
Baucis anyó könyörög s vele félénk férje Philemon,
rögtönzött kicsiny étkeikért a bocsánatuk esdve.
Volt egy lúdjuk, a kis kunyhó őrzője, egyetlen,