Késedelem nélkül, mit a víz, mit a föld, mit a lég ad,
kéri, s az éhségről kesereg, noha rakva az asztal,
ételeket kutat étkek közt; s nem elég neki, egynek,
sok városnak, egész népnek mi elég lehet, annyi;
többet akar, mennél több étket dönt a hasába.
S mint minden földek vizeit befogadja a tenger,
messze folyókat iszik, vízzel soha meg nem elégszik,
s mint ragadó tűzláng tápot nem vet soha vissza,
rengeteg erdőket fölemészt, és bármi sokat kap,
annál többre szorul, s a tömegtől nő csak az éhe:
így a galád Erysichthonnak mindent benyel ajka
s máris több eledelt követel. Mert étek az étket
kívántatja, az űr gyomrában nő a falástól.
Mind, amit apjától örökölt, bekavarta a gyomra
mély örvénye, de sértetlen maradott a hasában
így is a rettentő éhség, soha nem szelidült meg,
torkát marta a láng. Vagyonát besodorta belébe;
már csak lánya maradt, méltó jobblelkü apára.
Ezt is eladta; mi mást tehetett? De a lányka a gazdát
el nem szenvedi, és karját a vizekre kitárva
»Rabságból szabadíts, te, ki szűzességemet egykor
vetted erőszakosan!« szólt: Neptun volt, aki tette;
nem veti ez meg a kérését; s az utána jövőnek
orra előtt már szinte, alakját férfira váltja,
s lányravaló leplét kicseréli halászi ruhára.
Most meglátja az úr, s így szól: »Te, ki horgodat apró
étek alatt rejted, vesszős nád jó kezelője,
úgy legyen itt ez a víz csendes, s a halacska hiszékeny,
s akkor tudjon a horgodról, amikor beharapta,
hogyha elárulod ezt: a zilálthaju lány, aki gyatra
öltözetében a partodon állt (mert láttam is: itt állt),
merre lehet: mert messzebb már nyoma nem vezet innen.«
Az meg, a lány, érezte, hogy őt fedi-rejti az isten,
s tőle magát kérdik, felel így a nyomát keresőnek:
»Bárki vagy, engedj meg: nem fordult másfele eddig
innen az örvénytől a szemem, munkámba merültem;
s hogy sose kételkedj: legyen úgy munkámhoz a víznek
istene jóakaró, hogy már rég senki nem állt itt,
már magamon kívül, nő-féle e parti vidéken.«
Hitt a szavának, megfordult a fövenyben a gazda,
megcsalatott, elment, a leány pedig újra leány lett.
Apja pedig látván, hogy a lány így átalakulhat,
gyakran eladta eképp ezután Triopas unokáját,
s ez, hol kanca-, madár-, hol meg bika-, szarvas-alakban
elmenekül - s a mohó apa csalfán új eledelt nyer.
Mégis a baj végül, miután mindent fölemésztett,
újdonatúj táplálékot nyújt annak a kórnak,
kezdi saját testét harapással tépni, befalni,
és testét a szegény kevesítve kivánja növelni.
Mért is időzöm másoknál? Hiszen, ifjak, a testem
blacktrush
(BlackTrush)
#1