Kínom s bűnöm vagy: hisz az én jobbomra halálod
bélyege kéne hogy üttessék! Én hoztam a véged!
Mégis, a vétkem ugyan mi? Hacsak teveled mulatoznom
nem volt bűn, ha szeretnem téged nem lehetett bűn?
Bárcsak az életemet tudnám befejezni tevéled!
Minthogy azonban nekünk ezt megtiltja a végzet,
mindig vélem léssz, szól rólad folyton az ajkam.
Kézzel ütött lantom, s tefelőled szól dalolásom,
s mint új zsenge virág, a nyögésemet írva utánzod.
S jő az idő, mikor egy nagy hős ugyanígy e virágba
rejti magát, s a nevét ugyanígy olvasni a szirmon."
Míg így szól, igazat-mondó ajkával, Apollo,
lámcsak, a vér, mely omol s a füvet megfesti pirosra,
már nem vér: ragyogóbban, akár a Tyrus-beli bíbor,
drága virággá lesz, liliomformáju növénnyé,
csakhogy amannak ezüst, ennek meg bíbor a színe.
Phoebusnak nem elég (mivel ő tisztelte meg ezzel):
ő maga írja reá a jaját, s e nyögése az AI AI
ott áll már szirmán, a betűk mondják ki a gyászát.
Spárta pedig nem resteli, hogy fia volt Hyacinthus,
máig tiszteli őt; s mint tették egykor az ősök,
évenként ülik ünnepeit, Hyacinthia néven.
A CERASTÁK ÉS A PROPOETISOK
S hogyha az ércbendús Amathustól kérdeni vágyunk,
kedves-e, hogy Propoetisokat szült, néki, tagadná;
mint azokat szintén, kiknek torz homloka kettős
szarvú lett, s innen nevük is nem más, de Cerastae.
Állt ajtójuk előtt Vendégszerető Jupiternek
szent oltára; a látogatók, ha a vért tetejében
szemlélik, hihetik, hogy borjak hulltak el ottan
áldozatul, vagy akár Amathus-beli gyönge juhocskák:
csakhogy vendég hullt! Az iszonyteli áldozatoktól
sértődött Venus istennő ophiusai földjét
s városait készült elhagyni. "De drága mezőim,
városaim mit vétettek?" szólt, "Vaj' mi a bűnük?
Bűnhődjék inkább e gonosz nép számkivetéssel,
vagy leöléssel, vagy mi e kettő közt lakolás van.
S ez más, mint az alakjuk másítása, lehetne?"
Míg töpreng, őket mire váltsa, tekint szaruikra:
s intelem ez számára, hogy ezt meghagyja e népnek;
roppant tagjaikat váltotta mogorva bikákká.
Merte tagadni a Propoetis-lányok buja ajka,
hogy Venus istennő; haragos lett az, s a leányok
elsők lettek ezért, kik eladták testük, a földön;
majd miután a szemérmük szűnve pirulni se tudtak,
már - a különbség csak kicsiség - kővé alakultak.