Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

bír) sok tébolyodott kérő vállalta e törvényt.
Hippomemes az egyenlőtlen versenyt, odaülve,
nézi: »Ilyen nagy vész árán ki akar feleséget?«
szól, s elitéli az ifjaknak nagylángu szerelmét.
Csakhogy amint arcát és testét látta mezítlen,
mint az enyém (s a tiéd, ha leány volnál te, Adonis),
elbámul, s fölemelt karral: »Vádoltalak,« így szól,
»s íme bocsánatotok kérem; nem láttam a díjat,
melyért versengtek!« Dícséri, kigyúl a szerelme;
s egy ifjú se legyen sebesebb - óhajtja - e lánynál;
sőt irigyen még fél. »De miért ne kisértsem e versenyt,
hátha szerencsém lesz?« Most már ezt kérdi magától,
»Bátrat pártol az ég maga is!« mormolja magában
Hippomenes, s közben röpül el mellette a szűzlány.
S bár scytha nyílnál sem lomhábban látszik előtte
szállni a lány: mit rajta csodál, az mégis a szépség,
s gyors rohanásában mégszebbnek látszik e szépség.
Talpa mögé repeső bokaszijját fújja a szellő,
míg elefántcsontszín hátára lobog haja, lentebb
térde alatt hímzett szalagok szökdellve lobogtak;
és a fehér lánytesten terjedt szét a pirosság,
nem másként, valamintha a függöny bíbora hószín
csarnokot árnyékol színlelt árnyékkal egészen.
Míg ezt nézi a vendég, már el is értek a célhoz,
győz Atalanta, s az ünnepnek koszorúja köríti.
Nyögnek a vesztesek és bűnhődnek, amint kikötötték.
Mégis, az ifju ezek vesztén sem félemedett meg,
áll a közepére, a szűz szép lányra kiváncsi szemet tűz,
s »Mért kérkedsz a tunyákon nyert könnyű diadallal?
Lépj versenyre velem! S ha segít«, így szól, »a szerencse
engem, szégyelned sose kell, hogy hátramaradtál:
mert az apám Megareus Onchestius, és a nagyapja
Neptunus, minden tenger fejedelme az ősöm;
és a vitézségem se silányabb; s így, ha te győzöl,
nagynevü léssz, mint Hippomenes leverője, örökké.«
Lágyul a Schoeneus-lány szeme, míg szemléli a szólót,
s már töpreng, hogy győznie vagy győzetnie jobb-e,
s mondja: »Vajon milyen istenség, ki a szépet utálja,
terveli őt elveszteni, és hogy az élete árán
törjön frigyre velem? Hiszen ennyit tán nem is érek.
Nem szépsége igéz engem (noha tudna igézni),
ám hogy még csaknem gyermek; nem is ő: kora hat rám.
S hát hogy ilyen bátor s a haláltól vissza se retten?
S hogy nemes és negyedízben a nagy Neptunus utóda?
S hogy szeret engem s oly nagy becsben tartja a nászunk,
hogy meghal, ha a vad végzet neki meg nem ad engem?
Míg van időd, vendég, menekülj; mért vágyod a vérnászt?
Gyilkos az én nyoszolyám; hajadon nincs úgyse, ki téged
nem kíván, sok okos lány lenne hites feleséged. -
Mégis, mért féltlek, mikor elhullt annyi legény már?