így közülük mindaz, kinek immár földben a lába,
rémülten menekülni akar hevesen, de hiába:
tartja, erős a gyökér, a szökellőt húzza magához;
míg, hol az ujja, kutatja, s a lába, s a körmei, látja:
gömbölyü ikráján siklik föl sebten a kéreg,
vágyik a jobbjával csapdosni keservben a combját,
tölgyet ver vele már, s tölggyé merevült puha melle,
válla is azzá vált; vélnéd, hogy a karjuk is immár
mind csak karcsu faág, s nem csalna e vélekedésed.
MIDAS
Bacchusnak bizony ez sem elég, odahagyja a földjük,
és jobb társaival Tmolus szőlőihez indul
s Pactolus folyamához, amely még akkor arannyal
nem csobogott, s irigyen fövenyéért senkise nézte.
Bacchánsnők, szatirok vették körül ott is; azonban
Silenust, kit a bor totyogóssá tett, meg a vénkor,
földmivelő phrygek elfogták, s vitték, koszorúkkal
kötve, Midas elibé, kit a cecropi Eumolpusszal
együtt thrák Orpheus tanitott volt szent dühödésre.
Ráismert a király: testvér ő, társ a menetben;
hát az ilyen kedves vendégnek tiszteletére
tíz napon, éjjelen át lakomát adat, ünnepet állít;
s már tizenegyedszer hajtott tova csillagi népet
Lucifer: ekkor a lyd földekre elér nagy örömmel,
s ifju neveltje kezébe Midas átadja az aggot.
Kedves a jog, de veszélyes, amit neki erre az isten
ad, hogy ajándékot válasszon, a vénnek örülve.
Ő pedig él evvel, de balul: "Tedd," mondja, "mihez csak
ér testem, minden változzék sárga arannyá."
Liber rábólint, kárára megadja, amit kér,
csak sajnálja, miért nem akart jobbat s okosabbat.
Víg Berecynthus bajnoka, megy, kárának örülve,
s ezt-azt érintvén próbálja, mit ér az igéret,
s hinni magának alig képes: mert, lám, alacsony tölgy
ágát tépi le, és az az ág ott nyomban arany lesz.
egy követ is fölemel, s az a kő is sápad aranytól;
nyúl egy röghöz is: érintése hatékony, a rögből
lesz tömör érc; leszakítja Ceres ért-magvu kalászát:
s lett aratása arany; fáról mit tép le, az almát
Hesperis-almának látnád; ajtó tetejéhez
ér most ujjaival, s a tető sugarazva világol;
és tisztán csobogó vízben tenyerét ha lemossa,
megcsalná Danaét is akár a kezén csöpögő víz;
lelkében hely alig van már e reménynek, aranynak
lát mindent. - Míg így örvend, a cselédei asztalt
étkekkel raknak, s a kenyérnek semmi hiánya: