CEYX ÉS ALCYONE. AZ ÁLOM
Közben az öccsét ért s öccsét azután követő sok
szörnyü csodás történéstől riadottszivü Ceyx
arra tökéli magát, hogy az emberi szív vigaszához
tér, Clarus istene szentélyéhez; mert phlegyei
haddal a bősz Phorbas Delphit elzárta egészen.
Mégis e szándékát legelőbb elmondta tenéked,
Alcyone, hűséges nő, kinek ekkor a csontját
fagy foglalta el, és arcát megszállta a puszpáng-
fának sápadtsága, s elomlott rajta a könnyár.
Szólana háromszor, háromszor fékezi sírás,
majd fel-felszakadó zokogással küzdve kimondja
szép szerető panaszát: "Míly vétkem tette, te édes,
hogy már elfordulsz tőlem, hova lett a szerelmed?
Távolidőzni ma már nyugton tudsz Alcyonétól?
Vonz a nagy út? Távolból jobban kedvel a szíved?
Hogyha a szárazföldön mégy, csak a kín gyötör engem,
és nem a félelem is, búmhoz nem járul a féltés!
Engem az ár rettent, szomorú fölidéznem a tengert:
nemrég is láttam roncsolt deszkákat a parton,
sok testnélküli sír iratát olvastam idáig.
Lelked a túlságos bizalom sose szállja meg, édes,
hogy veje Hippotadesnak vagy, ki erős szeleket tud
tartani tömlöcben, s lecsitítja az árt, ha kivánja.
Hogyha az elszabadult sok szél megszállja a tengert,
nincs nékik, mi tilos: zsákmányuk már az egész föld
és az egész habözön, s odafönn felhőket is űznek,
összeütik s vöröses tüzeket vernek ki belőlük.
Ismerem őket jól (láttam kicsi korban, apámnak
házában) s annál iszonyúbbnak tartom a mérgük.
Hogyha pedig szándékodtól sose vonhat el esdés,
én szeretett férjem, s mindenhogyan útnakeredsz már,
vígy hát engem is el! S együtt hadd hányjon a hullám;
attól félnék csak, mi valódi veszély; veled együtt
tűrném, bármi jön, és úsznánk tág tengeren együtt."
Aeolis íly szava, könnye bizony meghatja a fényszült
hitvest: nem lobogott szerelemtüze lankatagabban;
mégsem akarja a már kijelölt utazást halogatni,
s Alcyonét se kívánja kitenni a vízi veszélynek;
hogy riadott kebelét lecsitítsa, beszél neki hosszan.
Megnyugtatni sehogysem tudja; de enyhiti eggyel
mégis az aggályát, nem mással győzi meg, ezzel:
"Minden késlekedés hosszú, de tüzére apámnak
esküszöm én teneked, ha megengedi nékem a végzet,
még mielőtt kétszer telnék meg a hold, hazatérek."
Megtérésre reményt miután ez igérete gyújtott,
rendeli rögtön, hogy vonják ki a csöndes öbölből
már a fenyőbárkát s lássák el fölszereléssel;
mit mikor Alcyone meglát, valamint ki jövőt lát,