Híres szép lány volt Elatosnak gyermeke Caenis,
legszebb thesszál szűz; több szomszéd város is érte
és a tiéd is (mert a hazádbeli volt, nagy Achilles),
kérőket küldött, akik őt vetekedve kivánták.
Vágyott volna talán Peleus is nászra e lánnyal:
csakhogy már azidőtt volt nászban része anyáddal,
vagy megigérték már, hogy övé lesz; Caenis azonban
férjet nem kívánt, egyedül járt mindig a parton,
s ott Neptunus erőszakkal leteperte (beszélik),
majd, hogy az új szerelemnek örült már, kérdi az isten:
»Mondd, mire vágyakozol; megadom, soha nem tagadom meg:
válassz csak, mit akarsz!« (ugyanegy hír hírleli ezt is).
»Nagy kérésem van,« felel ő, »sérelmem okozza:
hogy sose tűrjek ilyet; tedd meg, hogy már ne legyek nő:
ez minden vágyam.« Mély hangon mondta a végső
néhány szót; vélnéd, hogy e szókat férfiu mondja:
így is volt; mert már bólintott rá a vizeknek
istene, sőt tetejébe megadta, hogy őt soha semmi
meg ne sebezhesse, s fegyver vasa földre ne verje.
Boldogan indult el; s azzal, mi a férfihoz illik,
tölti az életet Atracides, peneusi parton.
A CENTAURUSOK ÉS A LAPITHÁK HARCA
Hippodamét a merész Ixion gyermeke vette
asszonyául, s felhőből-kélt vad népeket ültet
asztalhoz, lombbal boritott barlangja ölében.
Haemoni főbbekkel magam is köztük lakomáztam,
és a tömeg zaja visszhangzott a királyi teremben.
Zengik a nászhimnuszt, füstölnek az ünnepi lángok,
s jön be a szép hajadon, s az anyák s a menyek körülötte,
tündököl arca; szerencsésnek mondottuk is érte
Pirithoust, de bizony csaknem megcsalt ez a jóslat.
Mert teneked, dühödött Centaurok legdühösebbje,
Eurytos, úgy, ahogyan bortól, úgy lángol a szűznek
láttán kebled, iker-mámor veszi rajtad uralmát.
Már feldöntik az asztalokat, megromlik az ünnep,
már a menyasszonyt hurcolják kifelé a hajánál.
Eurytos Hippodamét, más azt, kire kedve kigyulladt,
s kit lehetett, ragad el; mint megvett város, a barlang.
Női sikolytól hangos a ház; ugrunk fel azonnal
mindnyájan, s legelőbb maga Theseus: »Eurytos,« így szól,
»míly téboly tört rád, hogy amíg én élek a földön,
bántod Pirithoust, s botorul bántsz engem is evvel?«
S hogy ne haszontalanul hallassa e szókat, a bajnok
szétveri dúlt tömegük, s a rabolt lányt megszabadítja,
nem felel az semmit (hisz menteni úgyse lehetne
szóval az íly tettet), de a megmentőre merészen