Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

áldozatul vele hull, mellette, a szirtnehezéktől.
Kedvet nem fékez Rhoetus: »Vigye erre a mersze.«
mondja, »csak ezt kérem, minden haditársadat éppígy!«
Majd tüzesült üszkét a sebébe taszítja be ismét,
sújt három-négyszer hevesen koponyája hegyébe,
varratain töri át, velejébe meríti a csontját.
Euagrust, Cortythust támadja, Dryast is a győztes;
és hogy a pelyhesedő arcú Corythus legelőször
földrezuhan, »Mit nyersz,« Euagrus szól, »ha e gyermek
áldozatod?« De bizony Rhoetus nem hagyja a szólót
szólni tovább: tombol s torkába taszítja hasábját
s küldi a rőt lángot torkából gyomra ölébe.
S téged, büszke Dryas, kerget, csóválja az üszköt,
már tefölötted is, ám téged sose ver le hasonló
módon: míg örök öldökölésnek örül, te parázsló
hosszu karót csapsz csontja közé, nyaka, válla tövébe.
Felhördül Rhoetus, s - nehezen - kiragadja az üszkös
csonkot a csontjából, s csörtet tova véreborítva.
Orneus menekül s Lycabas, s jobbválla sebével
fut tova véle Medon, s Pisenor, és vele Thaumas,
és aki lábával nemrég még mindeneken győz,
Mermeros is sebesült, sebe meglassítja a léptét;
és Pholus, és Melaneus, meg Abas, aki vadkanokat ver,
és ki e háborutól népét oly hasztalan óvta,
Astylos augur, fut: s Nessushoz, a megriadóhoz
szól: »Te ne fuss, vár rád a jövőben a Hercules íja.«
Eurynomus, Lycidas, s Imbreus sem tudja, s Areos
már a halált kikerülni; Dryasnak sújtja le jobbja
mindet előlről. És téged, noha hátadat adtad,
futva, te Crenaeus, szemközt ért harci-csapása:
mert a nehéz vas, amint épp néztél hátra, bevágott
épp a szemed közibé, hol az orr forr egybe s a homlok.
Ekkora lárma között, bágyadtan minden erében,
mélyen aludt s felocsúdni nem is volt képes Aphidas,
lankadt markában kelyhet tartott teli borral,
ossai medvének bundás bőrére borultan;
Phorbas rápillant, s látván, hogy fegyvere nincsen,
ujjaival markol kelevéz-szíjába, s eképp szól:
»Idd Styx-vízzel a bort ezután!«, kicsikét se halasztja,
lándzsáját a hanyattfeküvő ifjúba szalasztja,
és a nyakába suhant a fiúnak a vashegyű kőris.
Torkából - a halált nem is érezhette - a vére
éjfeketén zuhogott a kupába s a bőrheverőre.
Láttam Petraeust, dúsmakkú tölgyet akart épp
földből rántani föl; s hogy a törzsét általölelte
s erre meg arra lazítva tövét, már-már kiemelte,
Pirithous kelevéze betört bordái közébe,
s vergődő kebelét a kemény tölgyfára szögezte.
Pirithous volt az, ki Lycust lekaszálta vitézül,
Pirithous, ki Chromist, mondják: de olyan diadalmat