Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

s ő nem akarta, harag kélt benne az istenek ellen,
s bárha király - apaként lágyul szive, én a közösség
haszna felé fordítottam szavaimmal a lelkét:
(nézze el Atrides; megvallom:) szörnyü nehéz volt
vinnem e pört, hisz a bírónak szive részrehajolt volt.
Mégis a nép java őt rávette, jogarja, fivére,
arra, hogy ezt a dicsőséget, vérén, de elérje.
Majd a leány anyját (oda küldtek) kell szavaimmal
rászednem, nem rávennem; ment volna csak Aiax,
hát a szelet várnák még most is az árva vitorlák.
Ilion is látott, oda mentem büszke követként,
Trója tanácsházát láttam, termébe hatoltam,
hősökkel tele volt az még; meg nem riadottan
vittem ügyünket, amit rám bízott mind a görögség;
megvádolva Parist, kérem Helenét meg a kincset;
és Priamust s vele Antenort meggyőzöm, a hívét.
Ám Paris és a fivérei és rabló követői,
vad kezüket csak alig tartják - te tudod, Menelaus,
mert első napján veled osztottam veszedelmed.
Hosszú lenne előszámlálnom, amit kezeimmel
s hoztam az elmémmel jó hasznot a háboru hosszán.
Kezdeti harcok után bástyái mögé behuzódik
hosszan az ellenség, nem akadt nyílt összecsapásra
alkalmunk; s csaknem tíz év, mire újul a harcunk;
mit tettél közben, te, ki mást, mint küzdeni, nem tudsz?
Volt-e haszon benned? S kérdezd, én mit cselekedtem:
ellenségre lesek, sáncot köritek seregünknek,
hosszú háboruban türelemmel tűrni tanítom
társaimat, s hogy mint szerzünk élelmet a hadnak,
s fegyvert mint fogjunk; s hova küldenek, indulok egyre. -
Juppiter álomképet küld csalfán a királyhoz,
s háboruját, mit megkezdett, vele abbahagyatja.
Mentheti ezt a király azzal, ki sugallta; de Aiax
ellene szóljon, Pergamumot követelje leverni,
s harcoljon, hisz tud! Féket mért nem vet elébük?
Fegyveresen példát mért nem nyújt kósza tömegnek?
Nem sok amattól ez, ki örökké oly nagyokat mond.
Mit? Maga is szaladott! Láttam s resteltem eléggé,
mint fordítsz hátat s igazítod - szégyen! - a vásznat;
»Mit tesztek?« szóltam rögtön, »Megvesztetek-é mind,
társak, a már-már meghódolt Tróját idehagyni?
Csak szégyent visztek haza hát, tíz év tovatűntén?«
Így meg ilyen szókkal, hisz szónok lettem a kíntól,
visszatereltem a gályáktól magam én a futókat.
Hívja az Atrides gyűlésbe a még remegőket:
s lám, száját Telamon fia most sem merte kinyitni,
bezzeg merte gyalázni a had fejedelmeit akkor
Thersites, de meg is büntettem a szemtelen embert!
Fölkelek, és az ijedteket is verekedni hevítem;
harcierényüket új életre riasztja a hangom.