Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

Van nekem arra erőm, hogy ilyen súlyt hordani tudjak,
s tudja a tiszteletet lelkem, mit kapna, becsülni:
vajjon azért esdett kék anyja a hős daliáért,
íly nagy ajándékot hogy majd, íly mesteri művet,
mit magas égből nyert, tompulteszü, vadszivü harcos
öltsön fel? Ki nem ismeri véseteit sem a pajzsnak,
Oceanust, földet, s a magas menny csillagait mind,
Pleiasok, Hyasok rajait, s Arctost, mely a vízbe
nem merül, Orion kardját, várak seregét sem:
fegyvereket követel, miknek nem is érti a rajzát!
Korhol, amért harcunk bajait hosszan kikerültem,
s hogy későn kezdtem hadatokban a munkatevésem?
Hát nem látja, hogy így vádolja a bajnok Achillest?
Tettetnünk vétek? Mindketten tettük e vétket.
Késnünk bűn? Itt voltam előbb, mint ő, a csaták közt.
Engem a hű nő késleltet, hű anyja Achillest,
kezdetidő az övék, ami jő azután, a tiétek:
nem félek, ha talán nem tudnám védeni vétkem;
ő is tette, a nagy: de amazt fölfedte Ulixes
bölcs elméje, nem Aiax hozta a fényre Ulixest.
Ostoba nyelvvel amért énrám így ontja a sértést,
csak ne csodáljuk, hisz szégyent szemetekre is így vet.
Csúfság, hogy hamisan vádoltam volt Palamedest?
S hát ti, kik őt elitéltétek, díszt nyertetek ezzel?
Csakhogy Naupliades nem tudta a szembetünő bűnt
menteni, azt a nagyot, s hozzátok nemcsak a hír ért:
láttátok díját szemetekkel a vesztegetésnek.
S hogy Poeantiades Vulcanusi Lemnoson él most,
az sem az én vétkem; védjétek a tetteteket ti,
hisz ráálltatok; én javasoltam az ottmaradását,
megvallom, hogy a harc meg az út nagy terhe ne nyomja,
s kísérelje kemény kínját könnyíteni nyugton.
Szótfogadott - s most él! Jóságból tettem e tettem,
s bár ez is éppen elég: tetejében megsegitettem.
S mert jósok hívják, hogy e várat véle lerontsuk,
érte ne engem küldjetek el: Telamon fia jobb lesz:
ékes szózattal szelidítse meg azt a haragtól
s kórtól őrjöngőt, fortéllyal csalja mihozzánk.
Visszafelé Simois hamarabb folyik, Ida előbb lesz
lombtalan, és hamarabb segitik Tróját az achivok,
mint kebelem szűnjék cselekedni az érdeketekben,
vagy, danaók, bárgyú Aiax esze hasznotok adja.
Csak gyűlöld a királyt, seregünket, s engem is, átkozz
egyre, Philoctetes, ádázul idézz a fejemre
minden bősz átkot, kívánd, hogy a sorsom elébed
vessen, s hogy dühösen testemből merd ki a vérem,
s mint a hatalmamban voltál, legyek úgy a tiédben:
mégis elédlépek, s ráveszlek, hogy gyere vélem;
és úgy nyerjem meg nyilaid, ha segít a Szerencse,
mint ama dardán jóst el tudtam fogni cselemmel,