rajta a dús népnek; titkon neki bíz a kezére
téged apád, Polydoros, hogy légy távol a harctól,
bölcs lett volna e tett, ha veled nem küldi a kincset,
azt a sokat, s a mohó lelket nem vonja a rosszra.
Trójai sors fordult, a gonosz thrák kardja után nyúlt
és a reábízott fiu torkát átdöfi véle,
majd - minthogyha a test tűntén tovatűnne a vétke! -
sziklatetőről hullámokba hajítja a hullát.
POLYXENA
Thrák kikötőbe került Atreus fia, gályahadával,
várva a békésebb szeleket, lecsitult-habu tengert:
hirtelen itt, magasan, mint míg élt, oly nagy alakban,
hosszan felhasadott földből, mintegy fenyegetve
s oly képet hordozva jelent meg előttük Achilles,
mint amidőn Agamemnon ellen vad vasa villant;
"Meg sem is emlékeztek", szólt, "énrólam, achivok,
elmentek, s hírem velem együtt nyugszik a földben!
Így ne legyen! Ne legyen sírom soha megbecsületlen:
árnyamat éppenezért békítse Polyxena vére!"
Szólt; s mit a zord árny kért, teszik is haditársai tüstént,
s anyja öléből őt, a vigaszt, már-már az egyetlent,
eltépik, s a szerencsétlen szűz, több a neménél,
már a halomnál áll, mire majd mint áldozat omlik.
Vérengző oltár elibé vonszolva se veszti
szűz méltóságát, s megtudva, az áldozat ő lesz,
s látva Neoptolemust, ki vasával előtte megállott
és arcára szegezte szemét, szólt: "Rajta, csak ontsd ki,
ontsd ki nemes vérem, ne habozz, nincs késlekedésre
semmi okod, döfd át vassal torkom vagy a mellem;"
(s mellét és a nyakát kitakarja, lemezteleníti)
"mert hisz amúgysem akar szolgálni Polyxena senkit!
Ezzel nem tesztek szelidebbé semmilyen istent!
Azt óhajtom csak, hogy anyám sose tudja halálom:
ő csökkenti csupán örömöm, hogy meghalok, ámbár
éltét kéne siratnia és nem az én kora vesztem.
És ti, hogy én szabadon térhessek a styxi vidékre,
álljatok arrébb, és - ha helyes mit kérek - az én szűz
testem férfikezek ne is érintsék! Hiszen annak,
bárki legyen, kit véremmel békíteni vágytok,
inkább kedves a vér, ha szabad. S ha talán szivetekhez
érnek a végszavaim (Priamus fejedelmi leánya
kér, nem a foglyotok így), adjátok a testem anyámnak
váltság nélkül is át, szomorú jogot eltemetéshez
könnyeivel váltson, ne arannyal; tette, amíg volt."
Könnytelenül mondotta, de nem tartotta a könnyét
vissza a nép; s a pap is kelletlen, könnyeket ontva,