Azt, ami ott megesett, eddig tudom újraregélni,
ekkorig emlékszem, többről már nincs tudomásom.
Végülis eszméltem, de bizony más lettem egészen,
mint nemrég voltam, lelkemben is átalakultam.
Ekkor megláttam: zöld-rozsdás már a szakállam,
hosszú sörény a hajam, szanaszét seprődik a habban,
vállam igen nagy lett, s a karom kékké szineződött,
lábszáram görbült, s halfarkká pikkelyeződött.
Mit használ alakom, s hogy tetszem a tengerieknek,
s mért vagyok én isten, ha neked nem tetszem emígy sem?"
Mondta az isten, akart még többet szólni, azonban
Scylla szaladt, menekült; őrjöng, fut a férfi dühöngve
Titan-lány Circe csoda-töltött háza ölébe.
TIZENNEGYEDIK KÖNYV
SCYLLA ÉS CIRCE
S már a Gigas iszonyú torkára vetett magas Aetnán,
s Cyclopsok mezején, mely ekét, boronát sosem ismer,
és az igába fogott ökröknek mitse köszönhet,
túlkelt Euboee lakozója, vizek szeretője,
s túl Zanclén, s ami szemben van vele, Rhegiumon túl,
gályatörő áron, mit két föld partja szorít be
kétoldalt: a sicul földé és Ausoniáé.
Majd meg a tyrrhen víz tükrét szeli nagy keze, aztán
fűnevelő dombját, s tornácát érte a Naplány
Circének Glaucus, mely zsúfolt álvad-alakkal.
Kit meglátva, köszöntve, köszöntést kapva cserébe,
"Istenen, istennő, könyörülj!" szólt, "csak te segíthetsz
méltónak ha találsz, engem, gyötrő szerelemben.
Senki nem érzi, milyen nagy erő van a réti füvekben,
annyira, Titan-lány, mint én, újult alakomban.
Őrjöngésem hogy ne legyen titkos teelőtted:
Messina várával szemközt, Itália partján
megláttam Scyllát. Szégyenlem mind a könyörgést
és fogadást s megutált szavaim mind sorra sorolni:
ámde te, hogyha varázs-versed van, kérlek, emeld szent
ajkad versre, ha meg tán több hatalom van a fűben,
élj a kipróbált füvek ragyogó erejével.
Nem kívánom, hogy sebemet gyógyítva mulasszad,
nem végét vágyom: de, hogy égjen a lány is e lángon."
Ám Circe (mert nő nem akad, ki ilyen lobogásra
hajlamosabb őnála; vagy ő maga ád okot erre,
vagy Venus áll bosszút, amiért a Nap ellene pletykált)
válaszul így szól most: "Azt űzd, aki várja, hogy űzzed,