Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

kővé, mert levegőn merevül, megaludva keményül.
Így van a kláris: amint levegőre kerül ki, kemény lesz,
bárha előbb hajlós puha fű volt, mélyen a vízben.
Vége a napnak előbb, s Phoebus tengerbe vezérli
fennlihegő lovait hamarabb, mint mondani tudnék
minden változatot: s az idő is változik ílyképp,
látni emitt nem is egy népet nagy erőre kerülni,
ott lehanyatlani: így dús volt kincsben s lakosokban
s tíz esztendőn át ontott vért Trója szünetlen;
most alacsony dombon rokkant romokat mutogat csak,
s őrök sírhalmát tengersok kincse helyében;
Spárta be híres volt! Ragyogott nagyhírü Mycenae,
Cecrops városa és Amphion vára ugyancsak!
Spárta ma csöpp falu lett, lehanyatlott ősi Mycenae,
Oedipus ős Thébája mi most? Neve van meg, egyéb sem.
Pandion nagy Athénja mi most? Neve van meg, egyéb sem.
Dardán Róma ma kezd, mondják, magasodni merészen,
Appenninusról rohanó Tiberis vize mentén
nagy fáradsággal veti meg birodalma alapját:
változik ez, folyton növekedve, s a föld feje lesz majd,
mind a világé! Így mondták, ezt tudjuk, a jósok,
és a jövőt képző Sorsok; s tán jól jut eszembe:
Trója ledőltével mikor Aeneas jaja harsant,
Priamides Helenus mondotta a búbamerültnek:
»Istennő fia, hogyha hiszed, hogy a sorsba belátok,
tudd meg, hogyha te élsz, Trójánk nem dől le egészen!
Tűz s vas fel nem tart téged: viszed útra a megdőlt
Pergamumot, valamíg Trójának s néked a távol
földön nem tárul hely, mely szelidebb a hazánál;
látja szemem, város mint nő föl a phryg unokáktól,
oly nagy előbb nem volt, most sincs, sose lesz a jövőben.
Más vezetők több századon át nagyságra vezérlik,
Iulus vére leszen mégis, ki a Minden urává
váltja; e férfit majd, ha a föld már élt vele, égi
székhely várja, a felső ég leszen otthona végül.«
Isteneit kivivő Aeneast ezzel a szóval
vígasztalta, tudom, Helenus; s örülök, hogy e bástya
nő, e rokon-város, s hogy eképp, győzetve, a phryg győz.
Mégis, a célomtól lovaim hogy messzire immár
el ne ragadjanak engem: az ég, s ami csak van alatta,
változik, és földünk ugyanígy, és minden a földön
és e világnak része, mi is, mert nemcsak a testünk
él, szárnyas lelkünk is van, s így állati testbe,
átköltözni tudunk evvel, vadak és szelidekbe.
És ama testeket így, mikben lehet épp a szülőink
lelke, fivérünk- s nővérünké, más rokonunké,
vagy hát embereké, mindíg tisztelve kiméljük,
és a Thyestes étkével sose töltsük a gyomrunk!
Bűnre szokik bizton, s embernek is ontja dühödten
vérét az, ki vasát belevágja a borju nyakába,