Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

céljához nyugaton; már végképp tiltva a késés:
hívnak: a Hajnal már a homályt tovahajtva sugárzik.
Rajta, ragadj gyeplőt, de ha kebled hajlik a jóra,
élj a tanácsommal, ne kivánj kiröpülni kocsimmal,
míg teheted s a szilárd talajon még biztosan állasz,
míg nem az oly botorul kívánt tengelyre nehezkedsz.
Nézd biztonságban, vigyek én a világra világot."
Ifjui testtel lép Phaethon föl a könnyü szekérre,
rajta megáll, vígan rándítja kezébe a gyeplőt,
onnan küld köszönő szavakat kedvetlen apának.
Közben a szárnyas Nap-paripák, Pyrois meg Eous,
Aethon s véle Phlegon lángfúvó nagy nyeritéssel
tölt be leget, s a sorompót már veri-csapja patájuk.
Mit Tethys miután tova-tolt, unokája jövőjét
nem tudván, s a nagy égi mező tág síkja kitárult,
szöknek elő sebesen, suhanó lábukkal a légben
felmeredő ködöket hasogatják, lebben a szárnyuk,
s könnyeden elhagyják a szelet, mely napkeleten kélt.
Ám a teher könnyű, nem tudnak a Nap paripái
ráismerni, szokott súllyal nem nyomja a jármot;
mint ha a görbe hajó terhetlen siklik az áron,
ing és kóvályog, túlkönnyű, hányja a hullám:
úgy a szekér a szokott súly nélkül szökdel erősen,
s mint az üres kocsi, oly magasan hányódik a légbe.
Járt ösvényéről, mikor ezt érezte, a négy ló
tüstént félrecsapott, rendet nem tartva rohangált.
Ő maga fél, nem tudja, hová rándítsa a kantárt,
sem, hogy az út hol van, de ha tudja, se bírna azokkal.
Nap sugarán a Trionok most gyötrődtek először
s hasztalanul vágyódtak a tiltott vízbe merülni,
és ugyanígy a jeges földsark közelében a Kígyó,
mely fagytól mereven, soha senkit meg nem ijesztett,
fölmelegült, s az erős hőség dühödésre tüzelte.
Rólad is azt mondják, menekültél, lomha Bootes,
félve, pedig szaladásodban szekered nehezített.
És a szerencsétlen Phaethon, hogy a légi magasból
mélyek mélységes mélyébe, a földre lenézett,
elsápadt, s remegett tüstént féltében a térde,
és az erős fényben sürü árnyék szállt a szemére.
Apja lovához bár sose is nyúlt volna, kivánja;
bánja, hogy immár tudja nemét, s kérése sikert ért;
volna Merops fia csak! Hányódik, mint a fenyőszál,
melyet az északi szél hurcol, s kormányosa kormányt
enged el, és rábíz fogadalmas imákra, s az égre.
Mit tegyen? Immár háta mögött jórésze az égnek,
s több van előtte; a lelkében megméri a kettőt,
és olykor, hova sorsa nem engedi jutnia, nézi
napnyugatot, majd háta mögé néz újra, keletre,
bámul csak gyámoltalanul; megereszteni gyeplőt
és meghúzni se tud; s a lovak neve sincs az eszében.