nappali fényt gyűlölve, magát is, a nappal-időt is,
gyászban a lelke; s a gyászhoz még társítja haragját,
és többé a világnak már nem akar sugarazni.
"Abból, hogy sose volt nyugtom," szól, "épp elegem van;
bánom már jutalom s vég nélküli fáradozásom.
Fényhordó szekerem most már más hajtsa az égen.
S hogyha az isten mind megvallja, hogy ezt sose bírja,
hajtsa csak ő, legalább, míg gyeplőm gyúrja kezében,
nemzőket fiutól fosztó villáma heverhet.
Lánglábú lovaim legalább ha megismeri, látja,
hogy ki velük nem bírt, nem méltán lelte a mély sírt."
Ezt mondotta a Nap; köribé állt mindegyik isten,
és hogy az éji homályt eluralgani mégse eressze,
esdekelőn kérik: Jupiter maga mentegetőzik
lángjaiért, s könyörög; de király, fenyegetni se restel.
Összekereste tehát bódult s remegő paripáit
Phoebus, s bújában szíjával megveri őket,
mert fia veszte miatt lovait tombolva okolja.
CALLISTO ÉS ARCAS
Most mindentehető Jupiter beutazza az égnek
bástyafalát, vizsgálva: a tűz nem tette-e itt-ott
omladozóvá. És miután úgy látja, erőben
áll minden, megy már fürkészni a földet, az ember
munkáját. Hanem Arcadiát, melyet annyira kedvel,
nézi kivált; forrásoknak, félénk folyamoknak
nyitja megint útját, földnek gabonát, ligeteknek
lombokat ad, s erdőknek erőt kivirulniuk újra.
Míg ide és tova jár, egy szép nonacrisi szűzre
felfigyel, és szerelem tüze száll velejéig azonnal.
Gyapjúból finom fonalat sose font ez a nimfa,
fürtöt nem piperéz: ruha-csücskét egy-kapocs őrzi,
fésü-nem-ért hajait ragyogó szalag éke szorítja,
s hol könnyű hajitó-gerelyét veszi kézbe, hol ívét.
Phoebe harcosa volt; s Triviának a Maenalon-ormon
fő-kedveltje. De oly hatalom, mely örök, soha nincsen.
Túljárt már régen delelőjén Phoebus az égen,
s lép a ligetbe a lány, melyet soha fejsze nem ért még.
Itt a tegezt veszi válláról, megereszti az ív-húrt,
és lehever, hol a zöld fű fedte a földet, a földre,
és a fejét festett tegezén nyugtatja a nimfa.
Látta a lányt Jupiter, hogy lankadt, senkisem őrzi.
"Most tehetek valamit lopvást," szól, "mit feleségem
meg se tud; és ha igen, csak szidjon, tűröm örömmel!"
S búva Dianának képébe meg öltözetébe,
szól a leányhoz: "Szűz, követőim szép seregéből,
merre vadásztál, míly hegyeken?" S a leány a gyep-ágyról