Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

ámde sötét serték kezdtek meredezni a karján,
és keze meggörbült, horgas nagy karmai nőttek,
lábbá lett; s az a száj, mit még nemrég maga dícsért
nagy Jupiter, torzzá, lett széles medvepofává.
S hogy lelkét rebegő szókkal kérlelni ne tudja,
elveszi tőle a szót: riadalmas vadharagú hang
tör ki a torkából, fenyegetve, rekedten a lánynak.
Medvealakjában maradott elméje a régi,
s kínzó fájdalmát folyton bizonyítja nyögéssel,
s bármily rút kezeit fölemelve a csillagos égre,
hálátlan Jupitert némán vádolja a szíve.
Tévelygett remegőn, nem mert maga hálni az erdőn,
hajdani háza előtt támolygott, hajdani rétjén!
Hányszor kergették ugató ebek erdei sziklán,
s ő, ki vadásznő volt, a vadásztól mennyire reszket!
Bújt a vadaktól is, feledőn, hogy most maga is vad;
nősténymedve, a medvéktől is borzad a bércen,
s farkasfalkától riadoz, noha közte az apja.
Íme, Lycaon-sarj Arcas, ki nem ismeri anyját,
felbukkan; háromszor öt év telt csöpp-kora óta;
s míg vadakat kerget, míg jó helyet áhit a leshez,
míg a vadászhálót rakná erymanthusi erdőn,
szembetalálkozik anyjával, ki megállva előtte,
mint aki ráismer, néz rá. Meghőköl az ifjú,
megfut a rá mereven nézőtől, fél a szünetlen
rászegezett szemtől, s amikor közelébe sietne
anyja, a balga fiú készül kebelébe nyilazni.
Meggátolja a bűnt Jupiter, s fölemelve a kettőt,
híg levegő utain, szél szárnyán égbe ragadja,
és két szomszédos csillaggá váltja az égen.
Feldühödött Juno, csillagseregek közepette
látva az ágyasnőt tündökleni; szállt le a vízbe,
őszhaju Tethyshez, meg az agg ősz Oceanushoz,
istenek is kiket úgy tisztelnek; kérdik okát ők
útjának, s felel ő: "Mért jöttem el égi lakomból
én, a királynő, kérdezitek? Van más a helyemben.
Rágalom ez, ha mikor beborítja az éj a világot,
nem látjátok az új megtisztelt csillagokat fönn,
fájdalmamra, az ég tetején, hol a mennybeli legfőbb
legszorosabb abroncs legföntebb fogja a tengelyt.
Ok van-e már, Junót hogy féljen sérteni bárki,
s tartson a sértettől, hisz jól jár, hogy ha lesújtom?
Jaj, mit is árthattam! Be nagy és tisztelt a hatalmam!
Ember nem lehet ő - s istennő. Ez lakolása
vétke miatt, s ezt én tettem; lám, ennyire vittem!
Vissza vad-orca helyett adhatná emberi arcát
néki, miként megkapta Phoronis, az argosi lány is!
Mért nem kergeti el Junót, ágyamba miért nem
őt teszi már, s az apósául nem kéri Lycaont?
Hát ha növendéktek sérelmét lelketek érzi,