már farok, és szétszórt haja, mely leomolt a nyakára,
jobbra sörénnyé nő, elváltozik arca s a hangja,
és e csodák, e merő-újak, neki új nevet adtak.
BATTUS. AZ IRÍGYSÉG
Sírt Philyre deli gyermeke és, Delphoi-beli isten,
kérte segítséged, de hiába. A nagy Jupiternek
rendeletét te se szegheted, és ha igen, jelen akkor
nem voltál: Messenében s Elisben időztél.
Akkoridőben volt, hogy pásztori bőrsuba burkolt,
erdei kampósbot símult be a baltenyeredbe,
s játszott hét egyenetlen-hosszú sípon a jobbod.
Míg gondod szerelem, s szivedet sípod simogatja,
mondják, őrzetlen kószálva, Pylos mezejére
tévedt át csordád. Meglátja az atlasi Maia
gyermeke, hajtja is el, s ügyesen sürü lombba takarja.
Ezt a lopást más nem, csak egy ott ismert öregember
látta, akit Battusnak hívott teljes e tájék.
Dús Neleus ligetén volt ő s viruló-füvü rétjén
pásztori őre nemesfajtájú kanca-csapatnak.
Tőle az isten félt, elhívta külön, s hizelegve
szólt neki: "Bárki vagy is, szomszéd, ha ki kérdi a csordát,
mondd, hogy nem láttad; s hogy e jó szolgálatod ingyen
nem kell tenned, tudd: e tehén leszen érte jutalmad."
Adta is át. Mihelyest megkapta, a gazda eképp szólt:
"Menj, s légy biztos: e kő a lopásodról hamarabb szól."
És egy kőre mutat. Jupiter fia színleg odébbáll;
aztán visszakerül s szól (más az alakja s a hangja):
"Gazda, vajon csordát nem láttál itt e csapáson?
Add a segítséged, s a lopásnak fedd fel a titkát.
Érte jutalmul kapsz tehenet, kapsz érte bikát is."
Erre a vén, miután kettős lett díja, "E dombnak
aljában lesznek", szólt. Alján jártak a dombnak.
Atlas sarja nevet: "No, elárulsz, szemtelen, engem?
S épp nekem árulsz el?" S már változtatja a hűtlent
nyomba kemény kővé, mai nap sincs más neve: jelző;
s most a kován, mely mitsem tett, áll régi gyalázat.
Innen a Pálcavivő két szárnyán szállt föl a légbe,
s Munychiára tekintett föntről, és a Minerva
kedvelt tájékára, Lyceus dús ligetére.
Ott e napon hajadon lányok, szép szűzi szokásként,
épp vitték fejükön Pallas várába a titkos
szent jeleket lombbal koszorúzott díszkosarakban.
Látja a fennrepülő isten hazatérni a szűz-rajt,
s nem száll már egyenest, de fölöttük körbe keringél.
Mint a vad ölyv föltárt béllel meglátja az oltárt,
s fél közeledni, mivel szolgák raja áll körülötte,