Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

fenn karikáz, de odébb sem akar távozni helyétől,
járja kör-ösvényét, sóváran nézi reményét,
Acte vára fölött a sebes Cyllenei isten
föl-le eképpen leng s ugyanott száll körbe a légben.
Minden csillagnál amiképp ragyogóbb a sugárzó
Lucifer, és amiképp ennél Phoebe, az aranyfény,
sok hajadon-társánál így volt szebb deli Herse,
társai dísze gyanánt a menetből így ragyogott ki.
Rámered ott Jupiter fia, és karikázva a légben
nem másként tüzesült, valamint baleari parittya
dobja az ónt: röpül az, s röptében fényesen izzik,
és, tüze nem volt bár, felhők közt fölleli lángját.
Visszaereszkedvén útjából, földre a légből,
még alakot sem vált: hiszi, hogy szép, bízva magában.
Joggal bízik ugyan, de tovább csinosítani nem rest,
rendezi fürtjeit, és köpenyét elrendezi: szépen
csüngjön, aképp, hogy arany prémjét s mutogassa a díszét,
s hogy jobbjában a pálca, mivel viszi-hozza az álmot,
szép sima légyen, s hogy bokaszárnyai fénye kitűnjék.
Ott elefántcsont- s teknőchéj-kirakott szoba három
volt házuk belső zugolyában: jobbra te laktál,
Pandrosos; Aglauros balról, Herse a középen.
Balról az ki lakott, legelőbb volt Mercuriusnak
észrevevője, s az istennek megkérdi merészen
jötte okát s a nevét. Neki "Atlas- s Pleionénak",
szólt, "unokája vagyok, ki a tág levegőben apámnak
szent szavait hordom; s az apám Jupiter maga, nem más.
Nem koholok kifogást; kérlek: légy hű a hugodhoz,
és, hogy a gyermekeim nénjének hívjanak, óhajtsd.
Herséért jöttem. Te pedig pártold a szerelmest."
Nézett rá ugyanúgy, mint nemrég szőke Minerva
titkát megszemlélte e lány, ama rejtegetettet,
s nagysúlyú aranyat kért fáradsága fejében:
addig is, így sürgette, a háztól messze huzódjék.
Ekkor zord szemeket vet a lányra a harcias úrnő,
és szive mélyéből sóhajt hevesen, hogy a melle,
s mely bátor kebelén díszelgett akkor, az aegis
megremegett. S jut eszébe, e lány mint fedte fel egykor
kézzel szent titkát, amikor gyereket, nem anyától
lettet, a Lemnositól, nézett meg, adott szava ellen;
és hogy az istennek még kedves lesz, s a hugának,
s hogy még dússá lesz kapzsin követelt aranyával.
Ment az Irígységnek tüstént mélymocsku lakába.
Rejtegetett völgyben lapul ennek a háza, a mélyben,
nap sosem éri, sosem jár ott levegőt üditő szél,
bánat s rémületes fagy időz csak benne, örökké
messze a tűz onnan, s örökös bús éji homálya.
Ehhez a házhoz eredt riadalmas szűze a harcnak,
állt meg előtte (mivel neki abba belépnie tiltott)
s koppantott kettős kapuján kelevéze hegyével.