Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

legközepén barlang, nyílása borítva bozóttal;
benne a kősziklák alacsony boltívet emeltek;
dús vize bőven folyt, hol a Mars kígyója tanyázott
rejtett mélyében, ragyogó aranyos tarajával;
két szeme tűz-csillám, testében puffad a méreg,
hármas nyelve rezeg, foga három sorba mered föl.
És a Tyrus-beliek, miután e berekhez elért már
nemboldog léptük, meritik be a vízbe a vödrük,
hangot ad ott az edény, kimereszti fejét az üregből
nyomban a kék kígyó, süvitő sziszegése riasztó.
Vödrük elejtették, elhagyta a vér is a testük,
rémült tagjaikat megrázza riadt remegésük.
Testét az pikkely-pereces karikákba csavarja,
s hirtelen ugrással tekerül meredek magas ívbe,
és több mint fele testével felnyúlva a légbe,
nézi a mély ligetet, s már akkora, hogyha tekinted
hosszát, mint két Medve között magas égben a Kígyó.
Gyorsan a phoenixok csapatát - ki kezébe a dárdát
kapja, ki futni ered, s kit a félsz még futni sem enged -
megtámadja: marással emezt, azt szörny-öleléssel,
s azt mérges sziszegésének leteríti lehével.
Ég tetején a nap ég, mindenfele kurtul az árnyék;
társai hol késnek, nagy Agenor sarja csodálja,
megy kutatón nyomukon. Vad oroszlán bőre ruhája,
fegyvere fennragyogó vasu lándzsa, gerely vele, végül
fennkölt férfiu-szív, aminél nincs fegyver erősebb.
Lép a ligetbe, s a hű társak tetemére talál csak,
s látja a szörnyet, amint fölibük terped diadallal,
s véres nyelvvel amint szomorú sebeik nyalogatja.
"Vagy bosszút állok, hű társaim, értetek," így szól,
"vagy veletek halok itt." Sziklát fog a jobbja, malomkő
nagyságút, s e nagyot nagy erővel a szörnyre hajítja.
Ettől várfalak is, tetemes nagy tornyok is ettől
földreterülnének, sértetlen mégis a sárkány:
pikkelyesen, feketén, páncélként óvta a bőre,
minden erős nagy ütést könnyen, vet vissza keményen.
Csakhogy a dárdát már nem fogja föl így e keménység,
görbült háta-gerincének közepébe verődött
s állt meg a vas, belső részébe merülve a szörnynek.
Tombol kínjában, s a fejét tekeríti, a hátán
nézi sebét, s a beszúrt kelevézt mardossa a sárkány,
és nagy erővel megrángatja, feszíti, lazítja,
rántja ki nagynehezen, de marad csontjában a vashegy.
Meglévő mérgét ez az új dühödése növeszti,
és a nyakán az erek kidagadnak teljes erővel,
vészokozó ajakát a fehér hab körben elönti,
földet a pikkelye megzörget, csúf-kormu lehellet
szájából a leget fertőzi, akárcsak a Styxből.
Hol nagy tért befogó gyűrűvé gyűri a testét,
hol pedig éppúgy áll egyenest, mint bérci fenyőszál,