s teste sehol nem volt; a helyében sárga virágot,
hószinü szirmokkal köritettet, lelnek a réten.
PENTHEUS
Megtudták, mi esett, s az acháj várakban a jósnak
méltán s nőttön-nőtt neve, híre s a megbecsülése.
Megveti őt Pentheus, az Echion gyermeke mégis,
isteneket ki lenéz, az öregnek jóstudományán
csak nevet, és a csapást, vakságát, gúnnyal idézi.
Erre az agg, őszfürtü fejét megrázva, eképp szól:
"Jaj, be szerencsés is volnál, ha szemed sose volna,
és vele bacchusi ünnepeket sose kellene látnod!
Mert beköszönt az a nap, s kijelentem, már közel is van,
melyben jön hozzád Semelének gyermeke, Liber;
s hogyha te nem magasítsz új szentélyt tiszteletére,
szerteszakad tested, s erdőket szennyez a véred,
szennyezi édesanyád és húgait édesanyádnak.
Mert nem adod meg az istennek, mi megilleti, így lesz;
s majd panaszod nagyonis látónak mond, vakot, engem."
Ezt mondotta, de őt az Echion sarja elűzte.
Úgy is lett azután, ahogyan jósolta a látnok;
jön Liber, s az egész tájék csupa ünnepi lárma;
forr a tömeg, férjek meg anyák, menyek egybevegyülten
és a nagyok meg a nép, a nemismert ünnepi napra.
"Mekkora düh szállt meg, Mars-kígyó hős ivadéka,"
szól Pentheus, "titeket? Görbült kürt, érchez ütött érc,
íly hatalommal bír, meg a sípszó és a varázs-csel,
hogy titeket, kiket eddig kard és trombita-zúgás
meg nem rémített, s a kivont-vasu vad seregek sem,
most leterítsen az asszonyi hang, borverte bolondság,
förtelmes csapatok, meg a dib-dáb dob dobolása?
Rajtatok ámuljak, vének, kik a nagy vizi úton
hoztátok Tyrosunk s honi isteneinket e földre,
s harc nélkül nekik engeditek? Vagy rajtatok inkább,
ifjak, kortársak, kikhez kelevéz nyele illik,
nem thyrsus, s fejetekre sisak, nem a lomb koszorúi?
El ne feledjétek, míly törzsnek sarjai vagytok!
Annak a kígyónak, ki olyan sokat egymaga vert le,
lelke legyen tietek. Kútjáért küzdve esett el;
most titeket dicsvágy dühösítsen erős diadalra.
Hősöket ölt meg amaz: ti puhányokat űzzetek arrébb,
így őrizzétek honotok hírét. S ha a sors tán
Thébánknak tilt hosszu időt, legalább hadi-gépek
s hősök dúlják fel, s a vas és tűz vad zaja zúgjon!
Búsak bűntelenül lennénk, sírnánk csak a sorson,
mit nem rejtegetünk, s restelni se kéne a könnyünk.
S most Thébát hódítsa meg egy fegyvertelen ifjonc,