Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

»Hát mit vétettem? Mi dicsőség, gyermeket, engem
íly sok fölserdült ifjúnak félrevezetni?«
Én már rég sírtam; nevetett a garázda hajósnép
könnyeimen, s repeső evezőkkel verte a tengert.
Esküszöm őrá (más isten jobban jelen úgysincs),
oly híven mondom neked el most mind, ami történt,
mint amilyen hihetetlen. A gályánk állt meg a hab közt,
nem másképp, valamintha szilárdan a szárazon állna.
Ámulnak, de azért nem szűnnek mégsem evezni,
felhúzzák a vitorlákat, kettőzik a munkát.
S ím, evezőrudakat bénít, tekerülve a repkény,
hajlósan, s a vitorlatetőn nehezülnek a fürtök.
Ő maga szőlőfürtkoszorúval övezve fejét, áll,
borfa-levélbe takart kelevézt csóvál a kezében.
Oldalain csupa tigris van, s üres árnya hiúznak,
foltos párducok is, lihegők, közelébe hevernek.
Most felszökken a férfisereg; vagy az őrület űzte
mindet, vagy riadalma; Medon feketült el először
teljes egész testén, meggörbült háta-gerince.
Szól hozzá Lycabas: »Csoda ez! Milyen új alakod van?«
És a beszélőnek horpad szét szája, s az orra
széttágul, pikkellyel rakva a bőre keményül.
És Libys is, mikor épp evezőt fordítana, látja:
visszaszökik s rövidül tüstént két karja, hogy immár
nem nevezed karnak, hanem inkább vízi uszonynak.
Karjait egy a hajókötelek fele nyújtani készült,
s karjai nem voltak, beleugrik görbe derékkal
vízbe, habok közibé; sarlósan hajlik a farka,
mint amiképen a félholdnak kerekül ki a szarva.
Ugrálnak körben, s a vizet fröccsentik a légbe;
fölfele lendülnek, majd újra a vízbe merülnek,
körtáncot járnak, játékos testüket egyre
föl-le vetik, tág orrukon át fecskendik a tengert.
Húszból (mert a hajónk ennyit vitt) mindjük után már
hátra csak én voltam, fázón, reszketve, riadtan
és magamon kívül, de az isten »Csak sose félj!« szól,
»Vidd a hajót Diába.« Teszem; s ott partra kiszállva,
Bacchushoz tértem, szolgálata lett hivatásom."
"Sok fecsegésednek," szól Pentheus, "lám, a fülünket
adtuk már, haragunk csaknem tovatűnt az idővel.
Szolgák, fogjátok, s legelőbb kínozva kegyetlen,
küldjétek le utána a Styx éjszínü vizéhez."
Megfogják tüstént, viszik is tyrrheni Acoetest,
s elzárják szorosan; s míg kínzására parancsolt
eszközöket, vasat és tüzeket készítve sürögnek,
íme, miként mondják, önként megnyílnak az ajtók,
s karjai- s lábairól leesik béklyója magától.
Pentheus nem tágít. S nem küld már, ő maga indul
látni Cithaeront, mely, Bacchus szent ünnepe zajgó
és daloló bacchánsainak kiszemelt helye, zengett.