tájra került; lelt ott fenékig tisztavizű szép
kristály tóra, miben nem termett semmi mocsári
nád, csúcsos kákát se nevelt, sem sást a vizében;
látszik a föld, mélyén: zöld gyep nő partja szegélyén,
és örökös zölddel viruló gyönyörű puha pázsit.
Ott egy nimfa lakott, ki vadűzést még sose kedvelt,
íjat nem hajlít, sose verseng könnyü futásban,
egyetlen nais, kit a fürge Diana nem ismer.
Sokszor e szép lányhoz - mondják - nővérei szóltak:
»Salmacisunk, fogj már dárdát, vagy tarka tegezt végy,
Sok henye órádat szilajul színezze vadászat.«
Nem ragadott dárdát soha ő, és tarka tegezt sem,
sok henye óráját szilajul sose váltja vadászat;
szép testét, megesik, forrás habjába füröszti,
bontja cytorusi fésűvel szét gyakran a fürtjét,
s kérdi a víz tükrét, hogy is illik néki leginkább;
vagy bujik átlátszó leplű puha lenge ruhába,
s lágy levelek takaróján, lágy füveken heverészik,
tarka virágot gyakran szed. S épp ekkor esett meg,
hogy meglátta az ifjú legényt s áhítani kezdte.
S nem lépett elibé, noha vágyott lépni elébe,
míg el nem rendezte magát meg a köntöse díszét,
és arcát, hogy láthassák méltán gyönyörűnek.
Szólani így kezdett: »Ifjú, méltó, hogy alítsam:
isten vagy; ha igen, közülük bizonyára Cupido,
s hogyha halandó vagy, szüleid, tudd, boldogok, és a
bátyád is boldog; boldog hugod is, ha hugod van,
és, aki emlőjét ajkadhoz emelte, a dajkád;
ám a legáldottabb jegyesed, mind közt a leginkább,
hogyha akad méltó, kivel üld fáklyás lakodalmad.
Hogyha van, én teveled titkos gyönyörökkel elégszem,
hogyha pedig még nincs, jőjj, lépjünk nászra mi ketten.«
Ennyit mond a leány. S a fiúnak pír fut az arcán;
mert nem tudja, Amor mi; de hozzá illik e pír is.
Íly szinü épp a gyümölcs, mely fán függ nap sugarában,
bíborosult ivor is, vagy a rőten fogyni hajolt hold,
míg érc-csöngettyűt vernek hasznára, hiába.
Végre csak egy testvércsókot kér tőle a nimfa,
és elefántcsontfényü nyakára kezét veti vágyón.
»Hagyj el,« szól a fiú »vagy azonnal odébbszököm innen.«
Salmacis elrémült: »Vendég,« szólt, »néked e tájat
átadom én szabadon.« Fordul, megy, mintha bucsúznék,
visszatekint, szépen meghúzza magát a cserésben,
onnan les térden. S a fiú minthogyha a réten
senkise volna jelen s nem látnák, jár-kel a fűben,
és a patak vele-játszadozó fodrába bemártja
lábahegyét, azután belemártja bokáig a lábát;
majd gyorsan, fürdésre a langy víz úgy hivogatja,
zsenge alakjáról lágy leplét félrehajítja.
Most bámul csak a lány, a csupasz test vonja a vágyát,
blacktrush
(BlackTrush)
#1