Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

egy népnek sem szűk, nem is érzi, ha megszaporodnak.
Vértelenül járnak, test és csont nélkül az árnyak,
egy tereken, más részük a lenti király palotáján,
ismét más, amit itt fenn tett, ugyanazt teszi ott is;
másokat érdemlett bűnhődés járma nyomorgat.
Mennyei székhelyről Saturnus gyermeke Juno
úgy döntött, ide megy le (ilyen nagy benne a méreg).
Lép be, s a szent testnek súlyától nyomva, fel is nyög
ott a küszöb; három fejeit fölemelve ugat rá
hármat a Cerberus-eb; s Juno odahívja az éjszült
nővérek csapatát, kiket engesztelni hiába.
Börtön előtt, gyémántlakatú kapuiknak előtte
ültek ezek, kígyóhajukat fésülve szünetlen.
Ráismertek az éj imbolygó árnyai közt is,
s keltek az istennők. Gonoszok helye volt az a tájék;
Ott Tityos, feltárt beleit tépetni, kilenc hold
térségén terül el; te szökő habokat sosem érsz el,
Tantalos, és felszökken előled az ág, a gyümölcsös;
Sisyphos, ott kergetsz vagy emelsz leeső követ egyre;
Ixion forog, űzi magát, menekülve magától;
és kik a bátyjaikat merték átdöfni, a Belos
lányai, egyre vizet mernek, mely örökkön elillan.
Mindezeket Saturnus lánya tekinti mogorva
szemmel, s Ixiont legelőbb, és Sisyphos arcát
aztán, s megszólal: "Testvérei közt egyedül mért
ez gyötrődik örökkön, míg Athamas s felesége,
kik pedig engem megvetnek, fejedelmi lakukban
ülnek?" S mondja okát útjának, gyűlöletének,
s hogy mit akar. S amit óhajt, ez: palotája ledőljön
Cadmusnak, s Athamast vétekbe taszítsa a téboly.
Össze parancsával kérést s ígéretet ötvöz,
így buzdítja az istennőket. Válaszul erre
Tisiphone megrázta kuszált haja szürke gubancát,
arca elé fityegő kígyóit félreseperte,
s "Nincs szükség", így szólt hozzá, "kanyaros kerülőkre;
vedd, hogy amit csak akarsz, megtörtént. Hagyd el e csúnya
tájékot s térj meg tisztultabb égbeli légbe."
Vígan visszaered Juno; s hogy az égbe belépne,
Iris, a Thaumas-lány tisztává harmatosítja.
Tisiphone nem rest, véres fáklyát a kezébe
zordan emel, s kiomolt friss vértől tarka köpenyt ölt,
és derekát csavaros kígyóval övezve, a házból
útnakered. Kísérőként vele indul a Gyász is,
s Rémület és Ijedés, meg a bomlottarcu Bolondság.
Állt meg az ajtóban; megrendült Aeolus órjás
ajtaja, sápadt szín szállt szét a juhar kapuszárnyon,
elbújt még a nap is. Rémtől riadott a királynő,
megrémült Athamas, ki akartak futni a házból;
állt a kijárat elé akadályul a szörnyü Erinys,
kígyó-görccsel ölelt rút karját vetve elébük,