Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

Acrisioniades döfi most mellébe; a bajnok
haldokol, úszik már éjben szeme, néz keresően
szerte: s amint meglátja Athist, odadől teteméhez;
s ősei árnyaihoz vigaszul viszi, hogy vele pusztult.
Íme Syenéből Metion gyermeke Phorbas
és Libye fia Amphimedon, két harcra-mohó hős,
elcsúszott a meleg vérben, mely a földön elomlott;
s föl sem kelhettek, mert Perseus kardja ütött át
Phorbasnak torkán, bordáján Amphimedonnak.
Actorides Erytust, kétélű bárdja vivőjét,
Perseus nem sarlós karddal kaszabolta le: szörnyű
súlyú borkeverőt, mely számos domboru képpel
díszelgett, fölemelt két kézzel, s dobta a roppant
terhet rá egyenest: rőt vérét hányta a férfi,
hullt le hanyatt, s már haldokoló feje verte a földet.
Majd leteríti Semiramis-ős-vérű Polydegmont,
Caucasuson született Abarist, Sperchionidest is
hősi Lycetust, nyíratlanhaju hősi Helixet,
véle Clytust, Phlegyast; s a halókat talpa tapossa.
Ellenségével Phineus verekedni közelről
nem mer, dárdát vet, de nem őt, Idast sebesíti,
azt, aki nem harcolt s egy részre sem állt, de hiába.
Nézi komor szemmel bősz Phineust, s mondja: "Erővel
harcba ragadsz, Phineus, nosza láss hát - hisz te akartad -
ellenségednek, sebemért sebesülve lakolj meg;"
s tépve ki testéből, vetné is vissza a fegyvert,
s véreveszítetten, rogyadozva a földre hanyatlik.
Azt, aki legfőbb volt Cepheusnak utána, Hoditest,
vágta le most Clymenus; Prothoenort döfte le Hypseus,
Hypseust Lyncides. Volt ott soraikban egy agg hős,
Emathion, istenfélő, jeles őre a jognak;
évei őt verekedni nem engedik, így a szavával
vív viadalt, dorgál, átkozza a rút-dühü fegyvert;
néki, amint remegő tenyerével ölelte az oltárt,
vágta fejét le Chromis, s az az oltár-lángba gurult le,
s ott, noha félholtan, még átkát szórta a nyelve,
és lelkét lobogó lángok közepébe lehelte.
Majd Broteas s Ammon, két testvér, ólmos ököllel
mindig győzelmes - ha a kardon győzne az ólom -,
hullt Phineus által, s a Ceres-pap is, Ampycus, ékes
tisztafehér szentelt szalagok koszorúzta fejével.
Éppígy, Lampetides, te, kihez sosem illik ilyen tett,
mert dalodat s békés lanthúrt zengetni szokásod,
s ünnepi szent lakomát díszíteni dallal a tiszted.
Messzire állt, békés lantpálcika volt a kezében,
s Pettalus ekkor "Zengd", gúnyolta, "a többit a styxi
árnyaknak!", s a fejébe a tőrt balról beledöfte.
Összerogy, elhűlő ujjakkal sepri a lanthúrt,
s míg rogy alá, végső panaszos dala száll a magasba.
Őt boszulatlan elesni nem engedi büszke Lycormas,