Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

Pallas amott hosszan, s körülötte az ősi nagy erdőt,
barlangját, mezejét, a virágok számtalan ezrét;
s foglalatosságuk, boldognak mondja lakásuk
Mnemosyne lánysarjainak. Mire egyikük így szólt:
"Ó, te, ki, hogyha a bajnok-erény nem emelne fölébünk,
még e karunkba kerülhetnél, Tritonia úrnő,
jól szóltál, hivatásunkat, dícsérve lakunkat,
jó a sorunk, csak biztonság is volna e sorsban.
Csakhogy (a véteknek nem tiltott semmi) riasztja
szűzi szivünk minden, rémlik még durva Pyreneus
képe nekünk, s még nem szedhettem rendbe a lelkem.
Daulisi földeket ő és Phocist thrák katonákkal
elfoglalta vadul, s jog nélkül rajta parancsolt.
Parnassus tetejére siettünk; látta utunkat;
színleli azt, hogy az istenségünk tiszteli, képe;
s »Mnemonisek,« szólt, mert ránkismert, »mért menekültök?
Hajlékom ne kerüljétek, kérlek; nagy a zápor,
tombol a szél;« (zivatar hullt épp) »alacsony kalibába
gyakran tértek az égbeliek.« Szava és az idő is
meggyőz minket, igent intünk, házába belépünk.
Már a vihar megszűnt, Aquilo leteperte az Austert,
elfut a sok füstös felleg, derül újra az égbolt.
Menni akartunk hát; kapuit becsukatta Pyreneus,
s fogna erőszakhoz; de a szárnyunk megmenekített.
S mintha követne, megállt ő most tetejében a várnak,
s »Merre tinektek«, szól, »tárul majd nékem is ösvény«,
s esztelenül veti már le magát a torony tetejéről;
arcra zuhan, töri szét csontját, szétzúzza az arcát,
s verdesi, vétkes vérétől mely síkos, a földet."
Míg ezt mondta a szűz, tollak zaja hallik a légből,
s üdvözlő szavak érkeznek magas ág tetejéből.
Fölfigyel erre (a szó értelmes), honnan eredhet,
kérdi az istennő, mivel azt hiszi: emberi szózat.
Ág tetején madarak voltak, panaszolva kilencen
végzetüket, mindent kik tudnak utánzani, szarkák.
Ámul az istennő; s istennő mondja, a múzsa:
"Nemrég váltak ezek, versenyben vesztve, madárrá.
Pieros apjuk, Pellának dúsföldü királya,
s Paeoniából Euippe volt anyjuk. Esengte
Lucinát anyjuk (ki szülését várta) kilencszer.
Számuktól a szivük duzzadván ostoba dölyfben,
jöttek e nővérek, szelték át Haemoniának
városait meg Achaiának, s vetekedni kihívtak:
»Tompaagyú tömeget többé sose csaljatok édes
és hiu hangokkal; jertek viadalra, ha mertek,
Thespiasok, vélünk. Hisz sem hangunk, se tudásunk
nem gyatrább, s számunk ugyanegy. Vagy, vesztve a harcban,
át a medusai forrást és a hyant Aganippét
engeditek, vagy egész hó-burkolt Paeoniáig
Emathie mezeit mi. A döntést nimfa-raj adja.«