Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

zöld viruló tölgyből csepegett az aranyszínű színméz.
Saturnust miután a sötétlő Mélybe vetették,
úrrá lett Jupiter, s az ezüst ivadék kora jött el,
gyatrább, mint az arany, becsesebb a vörösszinü réznél.
Juppiter ekkor az ősi tavaszt rövidebbre szorítván,
tél, lobogó-hevü nyár, s hol langyos, hol hideg ősz jött,
s kurta tavasz; velük így négy részre tagolta az évet.
Ekkor esett legelőbb, hogy a száraz hőben a lég is
izzott, és hogy a szél vizeket jéggé merevített;
ekkor költöztek házakba (a ház ezidőben
barlang volt, sürüség, s vesszők meg háncs fonadéka);
és a Ceres magvát legelőször a hosszu barázda
most boritotta be, járom alatt most nyögtek az ökrök.
Harmadikul meg a réz-ivadék született meg utánuk,
féktelenebb-lelkű, fene fegyvert rántani forróbb,
ámde nem elvetemült. Vad vasból vésve a végső.
Most e silányabb érc idejébe betört a gonoszság
mind, sebesen; menekül hűség, jog, tiszta szemérem;
és a helyükbe a csel s a ravasz szív száll, a csalárdság
és az erőszak, a birtokolás vétekteli vágya.
Vásznat most a szelekre - miket még jól nem is ismer -
bíz a hajós; s mik a hegy tetején oly hosszasan álltak,
még sosem-ismert sós habokon szökdelnek a szálfák.
S mely, valamint napfény s levegő, régente közös volt,
mérő gondosság mesgyét vág hosszan a földbe.
S már nemcsak gabonát s eledelt követeltek a gazdag
föld felszínétől, de a bensőjébe hatoltak,
és miket elrejtett, amiket Styx árnyaihoz vitt,
kincseket ástak elő, a sok átok létrehozóit.
Ekkor az ártó vas, s az arany, vasnál ami ártóbb,
színre került; s lett háboru, mely küzd vassal, arannyal
s vér-befutott kézzel csörget, ráz vad hadifegyvert.
Rablásból élnek. Gazdát retteghet a vendég,
vőt az após; ritkán szerető a fivér a fivérrel -
férj feleségnek, a nő férjének terveli vesztét;
sápad a farkastej: szörny mostoha késziti mérgét;
gyermek időnap előtt apjának kémleli évét;
verve a jámborság. Vértől iszamos mezeinkről
szűz Astraea röpült legvégül vissza az égbe.
S jobb biztonságú hogy a felsőbb lég se lehessen,
törtek az órjások, mondják, várára az égnek,
s hegyre hegyet magasan halmoztak a csillagos égig.
Ekkor a mindenen-úr Jupiter veri át az Olympust,
villámmal, s üti Ossáról le a Pelion ormát.
És hogy a rémületes testek betemetve hevertek,
úgy mondják, a szülötteinek vérével elöntött
Föld elevenné tett sok forró, szerteomolt vért,
és hogy törzsének végképpen magva ne vesszen,
emberi képet adott neki. Csakhogy e fajzat is éppúgy