Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

fok, hol a tengert, mint két szarv, bekeríti a földnyelv.
Itt lakozott, akiről a nevét is nyerte a forrás,
siceli nimfák közt híres Cyane, a legelső.
Köldökig ez kimagaslik az örvény forgatagából,
látja az isteni lányt, ráismer, s mondja: 'Ne messzebb!
Vő sose léssz, ha Ceres nem akarja: mivégre a rablás?
Meg kell kérni a lányt. Ha kicsinyt szabad egybe a naggyal
vetni: bizony lobogott énértem is egykor Anapis;
s asszonya is lettem, mert megkért s nem megijesztett.'
Szól, és széttárul két karja; csak áll akadályul.
Saturnus fia már nem fékezhette haragját,
rettenetes lovait buzdítva, kemény keze fogta
s forgatagába erős jogarát leütötte fenékig;
nyúlik a föld tüstént s ösvényt le a Tartarusig tár,
s örvényébe alárohanó szekerét befogadja.
S most Cyane, a rabolt lányért s forrása vizének
megsértése miatt gyászol, nincs vígasza, csöndben
hordja sebét, s olvad csupa könnyé teste egészen,
s melynek odáig nagy védistene volt, ama vízzé
omlik alá. Láthatnád, mint lágyul meg a teste,
csontjai hajlókká s lágyakká körmei válnak;
és legelőbb, mi kicsiny s karcsú volt rajta, az olvadt,
kék hajafürtjei, ujjai és lábszára s a lába;
mert hisz e karcsu tagok hűs habbá átalakulni
könnyen tudnak; utána a váll, meg a hát, meg a csípő
és emlői enyésztek egészen csörgetegekké;
végül az élő vért víz váltja a szerte s elomló
összes erekben föl: mije sincs, mit fogni lehetne.
Közben az elbúsult anya minden földön a lányát
s minden tengereken szanaszerte hiába kutatta.
Őt a vizes fürttel feslő Aurora pihenni
nem láthatta, s Hesperus. Ám két fényesen égő
mézgafenyőt lobbant két kézzel lángra az Aetnán,
s harmatos éjeken át vélük jár nyugta-veszetten.
Majd, hogy a nyájas nap csillagfényt elhalványít,
alkonyi tájaktól keletig fürkészi leányát.
Lankadozott, kínozta a szomj, s nem lelt ajakának
enyhet-adó forrást, s ím szalmatetős kicsi kunyhót
pillant meg, koppant a kis ajtón; jő egy anyóka
bentről, látja az istennőt, aki tőle vizet kér,
s ad neki édes italt, maga hinti meg árpadarával.
Míg iszik, egy fiu áll elibé, csúfszáju, goromba,
és kinevetve az istennőt gúnyolja mohónak.
Megbántódik az istennő, s mit még nem ivott ki,
önti nyakon tüstént a beszélőt árpaitallal.
Foltossá színesült orcája, s a karja helyében
láb van már; megmásul a test, megtoldva farokkal;
törpül azonnal, hogy nagy kárt valahogy ne okozzon,
csöppnyi alakba: kicsiny gyík lesz, kicsinyebb a szokottnál.
Ámul az éltes anyó, zokog is, kap az új csodalényhez;