Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

mint kibe villám vert. De nehéz nagy kínja elűzte
súlyos kábulatát, szökken szekerére s a felső
légbe suhan. Bőszült, felhősült arccal elébe
áll Jupiternek; a fürtje zilált; iszonyú a haragja;
s szólt: 'Jöttem hozzád, Jupiter, könyörögni a kettőnk
véréért. Ha talán az anyán meg nem könyörülnél,
mint apa légy lágyabb, ne legyen számodra silányabb
gond e leány csak azért, mert én szültem neked egykor.
Ím, ki után nagy utam járom, fölleltem a lányom,
föllelt hogyha lehet, kinek elveszitése bizonyság,
vagy ha kiről tudjuk, hogy hol van. Tűröm a rablást,
hogyha a lányt újból ideadja; hiszen sose méltó
lányodhoz rabló, ha talán méltó az enyémhez.'
Juppiter erre 'Közös zálog', mondotta, 'szülöttünk,
s gond: az enyém s a tiéd; de igaz nevet adni ha tetszik
tetteknek: bizony ez sose volt sem bűn, se gonoszság,
csak szerelem; s az ilyen vőért nem bánthat a szégyen;
csak te akard, úrnő. Jupiter testvére, ha semmi
mást nem bír, ez sem kicsiség! S más mindene is van,
csak sors állította mögénk. De ha oly nagy a vágyad
válásukra, legyen: Proserpina térj én az égbe;
egy csak a feltétel: ha alant még ajka nem ízlelt
étket; mert tiltják máskép elválni a Párkák.'
Mondta; Ceres lányát hazavinni akarta szilárdan.
Csakhogy a sors nem hagyta: a szűz megtörte a böjtjét
már odalenn: míg járt szeliden, szép kertek ölében,
egy gránátalmát szakitott dúshajlatú ágról,
és halovány hüvelyéből hét magvat kiemelve,
ajka közé befogadta. Nem is volt más, aki látta,
Ascalaphus maga csak, kit - mondják - egykoron Orphne,
ő, az Avernusnál nem nagy hír nélküli nimfa,
szült, Acheronjától, árnyékos rengeteg erdőn;
látta, s elállta gonosz vádjával a lány hazatértét.
Felnyög az istennő, s tanuját, ki kiadta a titkát,
váltja madárrá: loccsant rá Phlegethon-vizet, erre
ajkán csőr csücsörül, nő tolla, kerek szeme szörnyül,
nem maga már, testét barnás két szárnya borítja,
megduzzad feje, görbülnek nagy karmai vissza,
csak lustán mozgatja megernyedt karjai tollát,
ronda madárrá lett, a közel gyász hírüladója,
lomha bagoly, mely a földilakók számára iszony-jel.
Nyelve miatt őt s vádja miatt ez a rettenetes sors
méltán érte; dehát Achelous lányai, szűzlány
orcátokhoz a toll honnan lett és a madárláb?
Vagy, mert míg Proserpina szedte a zsenge virágot,
bölcs Sirenek, a társnők közt ott voltatok akkor?
Kit miután az egész földön hajszolva hiába,
kértétek, hogy a tengerek is tudják e keservet,
s tudjatok ár föliben tovasiklani szárny-evezőkkel,
akkor az istenek ezt könnyen s kegyesen meg is adták,