Én a Ceres-adományt hozom el, mit a földbe ha hintünk,
dúsmagu szép aratás, szelid étek lészen a kincsünk.'
Ezt megirígyli a barbár; s hogy maga légyen e jónak
ős-szerzője, fogadja barátian, éjjel azonban
álmában tőrrel tör rá: döfné a szivébe,
s váltja hiúzzá őt a Ceres keze, s újra a légbe
rendeli szent kígyós kocsijával a mopsopi ifjút.«
Bölcs dalait legszebb nővérünk itt befejezte.
Ekkor a nimfák mind kijelentik, hogy Heliconnak
istennői a győzők. S hogy szidalomra fakadtak
most a levertek, »Mert«, így szólt, »nem elég, hogy a versenyt
elvesztettétek, rágalmat is ontana szátok,
és a szivünkben már nem hagytok csöppnyi türelmet,
hát büntetni fogunk, s hova hív haragunk, oda tartunk.«
Gúnnyal az Emathisok haragos szavait kikacagják,
szólni akarnak, erős lármával vetni ki karjuk,
s íme, a körmükből, látják, kitolulnak a tollak,
és hogy a karjukat is tollak sűrű pelyhe borítja;
egymáson látják, hogy csőrré, szörnyü keménnyé
vált ajakuk, sürüség szárnyas seregét gyarapítják.
Mellüket ütnék már, de amint csak moccan a karjuk,
légbe emelkednek; sürü berkek szégyene, szarkák.
Bennük a sok locsogó bő szó ma is annyira buzgó,
mint rég, és a rekedt csörgő csacsogásra a készség.
HATODIK KÖNYV
ARACHNE
Adta fülét szivesen Tritonia szózataiknak,
Aonisok dalait s méltó haraguk helyeselte.
Majd "Dícsérni kevés, dícsérjenek engem is;" így szól,
"istenségünket sose tűrjük semmibe venni."
Sújtani kész végzettel Arachnét Maeoniában,
mert hallotta: e lány nem gyatrább gyapjuszövésben
nála. Neves nem volt sem rangról, sem születésről,
csak művészetről. Idmon, colophoni, az apja,
mártogatott szomjas gyapjút phocaeai bíbor
nedvbe. Az anyja nem élt; alacsonysoru volt, az urával
egyrangú. De a lány lyd városokon nemenyésző
hírre jutott szorgalmával, noha póri családból
lett, s noha városa is kicsi volt, falu szinte, Hypaepa.
Hogy csoda-munkáját láthassák, gyakran esett meg:
szőlőskertjüket elhagyták a timolusi nimfák,
Pactolus folyamát odahagyták gyakran a nimfák.
Nemcsak az elkészült szövetet volt nézni mulatság;