minden thébai nő lombbal koszorúzza a fürtjét,
táplál szent tüzeket tömjénnel s mondja imáját.
S ím, közeleg Niobe, kísérete sűrü rajával,
fényes arany fonalakkal szőtt phryg pompa-ruhában,
s mennyire mérge megengedi, szép; fodros feje fennen
tündököl, és két válla fölé dús fürtjei folynak,
így áll meg, gőgös szemeit veti szerte, s eképp szól:
"Téboly a csak hallott istent az elé fölemelni,
kit láttok! Latonának mért lángol az oltár,
míg istenségem tömjéntelen? Egymaga volt csak
- Tantalus - édesapám, ki az istenek asztali társa;
Pleiasok huga édesanyám; nagyapám meg a roppant
Atlas: az ég-tengelyt ki nyakán hordozni hatalmas;
míg másik nagyapám Jupiter, s ugyanő az apósom!
Engem félnek a phryg népek, Cadmus fala-vára
engem ural, s ami fejemnek lanthúrja szavára
épült, bástyafalán, s népén vele tartom uralmam;
bárhova is vessem szememet palotámnak ölében,
kincsek egész sokaságát látom; s nézd csak az orcám,
mint istennőé; tedd hozzá: hét a leányom
és ugyanannyi fiam; s menyem és vőm, majd, ugyanennyi.
Hát csak kérdjétek, hogy okom van-e erre a gőgre,
és ama Titan-lányt, kinek apja a mittudoménki
Coeus, Latonát, merjétek többrebecsülni;
csöppnyi helyet neki, hogy szüljön, nem adott az egész föld.
Ezt a ti istennőtöket ég, föld, víz kivetette:
számkivetett volt, míg nem szánta meg őt, a bolyongót,
Delos, s így nem szólt: »Földön bolygsz, én meg a vízben,«
és nem adott ingó helyet őneki. Két ivadéka
lett, hetedannyi, amennyit a méhem adott a világnak.
Én boldog vagyok; ezt ki tagadja? Az is maradok már;
Volna, ki nem hiszi el? Bőségem tesz bizonyossá.
Fennköltebb vagyok én annál, hogy a Sors nekem ártson:
soktól megfoszthat, több lesz, mit birtokomul hagy.
Minden félelmen túl van vagyonom; s ha veszítek
egy-kettőt népes seregéből gyermekimnek,
kettőig mégsem leszek én megfosztva, amennyi
Latonának van; s amitől nincs messze a semmi.
Gyorsan, elég, el az oltártól, a babért le a hajról!"
Hát a babért leveszik, s az imát immár be se végzik;
titkon, ahogy lehetett, mormolják néma ajakkal.
Búsul az urnő fenn, a magas Cynthus tetejében,
sértetten, s fia-lányához szót szólal eképpen:
"Rólam, anyátokról, aki büszke, amért titeket szült,
és akinél istennő főbb nincs, csak maga Juno,
kétlik az isteniséget, s oly sok századon álló
szent oltáromtól, ha ti meg nem védtek, elűznek.
S nem pusztán ez fáj; bősz tetthez csúf szavakat fűz
Tantalis, és titeket hátrább mer tenni saját sok
sarjánál, s engem meddőnek mond (ami őrá