Publius Ovidius Naso - Metamorphoses

szálljon!), az apja kevély nyelvét így őrzi, mutatja."
Toldani esdéssel készült Latona e szókat;
"Hagyd el;" szól Phoebus, "ha soká sírsz, késik a bosszú."
Éppígy szól Phoebe; sebesen levegőegen által
szállnak a cadmusi bástya fölé, fellegbe takartan.
Tágas sík térség terül ott el, bástyaközelben,
hol paripák dobogása dübög, kerekek robogása
és a goromba paták morzsolják mindig a földet.
Ott két hős ama hét Amphion-adta vitézből
lóra szökell, a Tyrus-beli bársonnyal beborított
hátat nyomja, kezében a dús-arányú zabolával.
Ismenus közülük, kit először szült meg az anyjuk,
míg körben futtatja lovát s a kanyarban a vágtát
s habtúró száját fékezgeti büszke lovának,
"Jaj nekem!" - így harsan, s kebelének legközepében
álló vesszőt hord, haldokló kézzel a fékszárt
engedi el, s lassan lecsuszamlik a ló szügye mellett.
Hozzá legközelebb, hogy a légben hallja zörögni
azt a tegezt, Sipylus, zabolát megereszt, valamint ha
felhőt lát a hajós, a vihartól fél, s a lecsüngő
vásznat mind, csöpp szél se legyen szökevény, kifeszíti.
Ő zabolát megereszt, de - mitől menekülni hiába -
űzi a nyíl; s nyaka szirtjében meredezve rezeg már,
és a csupasz vashegy torkából messzire áll ki.
Úgyis előrehajolt: átgördül ménje sörényén,
s lába elé; s forró vérrel fertőzi a földet.
Phaedimus ott, a szegény, meg az ős név birtokolója
Tantalus, épp befejezte szokásos munkatevését,
s ifjui birkózást kezdett, olajos-ragyogásút;
már szorosan fonták, ölelésben, a testüket össze,
mell mellen, mikor ím feszülő húrról fut a vessző,
s átveri, úgy, ahogyan birkózni fonódtak, a kettőt.
Együtt nyögtek föl, s görbedve a kínban, a földre
együtt rogytak alá, s együtt lent fekve, utolszor
nézett szerte szemük, s lelkük kilehelték együtt.
Alphenor odanéz, tüstént veri-tépi a keblét,
száll oda, hogy hidegült testük fölemelje, ölelje,
s hull e kegyes tisztben; mert néki a delosi isten
vészokozó vassal belső részét veri által.
Húzzák azt ki, tüdőt is tép ki magával a kampó,
és levegőbe szökő vérével a lelke kiszökken.
Nyíratlan Damasichthonnak nem is egy sebe lett csak,
ott sebesült meg, ahol térdből kezdődik a lábszár,
térdhajlásában, hol a lágy inak összefonódnak.
S míg ama vészokozó vesszőt kifelé keze vonná,
tollig a torkában torpan meg párja a nyílnak.
Vér löki ezt visszább, a magas levegőbe szökellve,
s csillámló sugarát hosszan beleírja a légbe.
Ilioneus, az utolsó már, könyörögve hiába
tárja az égre a két karját: "Valamennyi nagy isten,"