❗TEMPLOMOSOK:❗
Templomos Lovagrend (latinul Militia Templi) az egyik leghíresebb keresztény harcos
szerzetesrend volt. A templomos lovagrend 1118-ban, keresztes lovagokból szerveződött
társulásból, a Szentföldön alakult. Hugues de Payens vezetésével kilenc keresztes lovag
elhatározta, hogy életét a Szentföld zarándokai védelmének szenteli. Krisztus szegény
lovagjainak nevezték magukat, ezzel is utalva kezdeti szegénységükre és elhivatottságukra.
A lovagokat II. Balduin jeruzsálemi király vette pártfogásába, aki Jeruzsálemben, az egykori
Salamon-templom egy szárnyát adományozta nekik. Lakhelyük után nevezték őket a
Templom lovagjainak, vagy egyszerűbben templomos lovagoknak: Fratres Militiae Templi.
Az 1128-as Troyes-i zsinat eredményeként jött létre a latin nyelvű rendi szabályzat (regula),
amelyet később újabb kiegészítések követtek egészen a XIII. század második feléig. De
Payns felkérésére Clairvaux-i Szent Bernát 1132 és 1135 között megalkotta a rend szellemi
programját összefoglaló, Liber ad Milites Templi de laude novae Militiae (A templomos
lovagokhoz: az új lovagság dicsérete) című írását.
A pápa kivette a rendet a püspökök joghatósága alól, felmentette őket a birtokaik után járó
egyházi tized fizetése alól, és engedélyezte számukra templomok építését, káplánok
választását. Ehhez hasonló kiváltságokat ekkoriban csak a ciszterci rend élvezett, illetve
később a magyarországi pálosok. A rend előbb a Francia Királyságban, majd Angliában talált
támogatókra, aztán elterjedt német és spanyol területeken is. A XII. század második felétől a
lovagok Közép-Európa királyságaiban is otthonra találtak.
A templomos rend a XIII. század második felében érte el fejlődése tetőpontját. Európa szinte
minden országában jelen voltak, gazdagságuk a királyokéval vetekedett.
A Rend őrizte 1204 és 1307 között az úgynevezett Torinói leplet, valamint 1222 után az
Aranybulla egy példányát is.
Vagyonuk nemcsak jelentős adományokból, hanem banki-pénzügyi tranzakcióikból is
származott. A zarándokok számára bankrendszert teremtettek. Az úton levők pénzüket –
nehogy a zarándoklat alatt kifosszák őket - bármely templomos rendházban letétbe
helyezhették, majd az út során a kiállított váltókkal más rendházakból mindig annyit vehettek
fel, amennyi a napi ellátására és továbbutazásra kellett a következő templomos „banki-
kirendeltségig”. (Ily módon a zarándokoknak nem kellet attól félniük, hogy a maguknál tartott
összes pénzüket elveszik tőlük.)
A templomosok kiváltságaik révén kikerültek mind a világi, mind az egyházi hatóságok
felügyelete alól, egyedül a mindenkori pápa parancsolhatott nekik. Akárhol voltak is házaik,
birtokaik szerte Európában és a Közel-Keleten, mindenhol mintegy „állam az államban”
működtek. A Szentföld mellett hadakozni kezdtek az Ibériai-félszigeten is, hogy segítsenek a
visszahódításában (mint ismert, a reconquista csak jóval később, 1492-ben vezetett teljes
sikerre). Itt általában a muszlim erőkkel határos területeken kaptak birtokokat, amiket aztán
kötelesek voltak megvédeni.
1291 - ben a Szentföld hosszú időre elveszett a keresztények számára, ami a lovagrendeknek
is kihívást jelentett.