VilagHelyzete Könyvújság 2021. Novemberi szám - Rekord 425 oldalon

(VilagHelyzete) #1

Ennek következtében szeptember végén a tálib vezetés utasította összes parancsnokát,
hogy vizsgálják meg katonáik hátterét, remélve, hogy így kiszűrhetik a tálibok között
rejtőzködő más szélsőséges csoportok tagjait.


Egy névtelenül nyilatkozó magas rangú tálib tisztviselő a CBS Newsnak elmondta, hogy
szerinte az ISIS-K vezetője – akinek személyazonossága továbbra is ismeretlen – is azok
között van, akik beszivárogtak a csoportba. Ez a vezető, akit az ISIS-K körében „Shahab al-
Muhajir” néven ismernek, a pletykák szerint egy „Sanaullah” nevű afgán, bár ezek közül
egyik részletet sem erősítették meg minden kétséget kizáróan.


Más tálibok vitatták, hogy az ISIS-K jelen lenne a soraikban. Saeed Khosty, az új kormány
belügyminisztériumának szóvivője tagadta, hogy az al-Mudzsahir a csoporton belül
működne, és igyekezett kisebbnek láttatni az ISIS-K által képviselt fenyegetést.


Khosty azonban maga is megjegyezte, hogy a tálib kormánynak nem sikerült megszereznie
az előző kormány biztonsági aktáit, amelyek az ISIS-K harcosairól szóló információkat
tartalmaztak – ezek segítségével azonosítani tudnák a csoport tagjait.


Az ISIS-K volt felelős a Hamid Karzai nemzetközi repülőtér elleni öngyilkos merényletért az
amerikai evakuációs légi szállítás során, amelynek következtében tizenhárom amerikai
katonatiszt és közel kétszáz afgán civil vesztette életét.


Bár még nem vállalta a felelősséget, valószínűleg ez a szervezet követte el a pénteki
támadást is a kundúzi Said Abad mecset ellen, amelyet a város síitái használnak, és amely
régóta célpontja az ISIS terrortámadásainak. A tálibok az ISIS-K-t okolták a támadásért és
megígérték, hogy megvédik az afganisztáni síitákat (annak ellenére, hogy ők maguk is
hajtottak végre támadásokat ellenük). (Ford: Neokohn) (VilagHelyzete)


https://nationalinterest.org/blog/middle-east-watch/afghanistan-isis-k-infiltrating-
taliban- 195046

Free download pdf